Bármennyire szimpátiával figyelem is a demokratikus ellenzék pártjainak, szervezeteinek erőfeszítéseit, amelyeket az Orbán-rezsim leváltása, eltörlése érdekében tesznek, szomorúan állapítom meg újra és újra: teljesen esélytelen harcra vállalkoznak. Ez a harc nem elsősorban azért esélytelen, mert Orbán úgy alakította át az országot, ahogyan átalakította, hanem azért, mert országunk lakosságának nagy többsége egyszerűen nem érti meg, mi is történik körülötte; ami történik, az miért rossz, és miért lenne kívánatos a változás.

A magyarok nagy többségének nincs semmilyen demokratikus élménye. Nem tudja, nem is akarja tudni, hogy a politikai rendszer hogyan épül fel, nem tudja a politikai intézményekről, hogy mi a szerepük, miért vannak egyáltalán. Kérdezzük csak meg a kőműves Józsit a piacon, hogy mi az a költségvetési tanács!

Amit magának a zöm meg tud fogalmazni, azok a rendkívül primitív „ők ott fent, mi itt lent”, „minden politikus egyforma”, „csak a zsebüket tömik” jelszavak.  Az őt körülvevő világról rettentő keveset tud, de vágya sincs rá, hogy kissé jobban megismerje. Egész élete (és már két-három nemzedékről van szó!) úgy telik el, hogy gürizik, kuporgat, ügyeskedik (ez az ügyeskedés mind közönségesen adócsalást jelent!), és néha valami arctalan helyről, hivatalból, bárhonnan valaki a fejére koppant. Ha nem koppantanak a fejére, azt már sikernek értékeli.

Sok helyen áramszünetkor ma is azt mondják: „Elvették a villanyt!” Ki vette el? Miért vette el? Van-e összefüggés a szolgáltatás minősége és az érte fizetett összeg között? Ezekkel a felesleges kérdésekkel honfitársaink zöme nem foglalkozik.

Ha bármi pozitív dolog történik a környezetében, kijavítják a járdát, felújítják az iskolát, akkor azt nem az adójáért cserében járó szolgáltatásnak, hanem valamiféle kegy megnyilvánulásának éli meg.

A másik fontos „nemzetkarakter”, ami Orbánt betonozza be, az az, amit akár „Krahács-jelenség”-nek is nevezhetnénk. Itt van ez a tündöklően tehetséges magyar nép, nagy teljesítményekre hivatott, de irigységből, féltékenységből a nagyhatalmak – akik egyébként csak tanulhatnának tőlünk és hálálkodhatnának nekünk – folyamatosan ármánykodnak ellenünk. Ez egyrészt kiöli belőlünk a tettvágyat, akaraterőt, hiszen, ugye, széllel szemben nem lehet, másrészt ilyen-olyan sikereinket képes az abszurditásig felnagyítani.

Elsöprően sikeres lehet egy olyan kis klip, amely azzal érvel a magyar nemzet nagysága mellett, hogy pl. a golyóstollat honfitársunk találta fel! Tényleg, ezek után mit képzel magáról az az Angela Merkel?

Orbán nagyon jól ismeri a magyarokat. Pontosan tudja, hogy 3600 milliárd forint magánnyugdíjpénztári vagyon einstandolása miatt választást elbukni nem lehet, míg 3600 forint rezsicsökkentéssel választást lehet nyerni.

Szép ember, szent ember, templomba jár, meccsre jár, kolbászt tölt, anekdotázik, pálinkát iszik, nótázik, egyszerű szavakat használ, éppen olyan, mint mi.

Orbánt nem Bajnai vagy Mesterházy, hanem a csőd fogja leváltani. A teljes összeomlás. Amikor már minden padlás lesöpörve, minden kamra kiürítve, a nagyszülők teljes hagyatéka a zaciban. Amikor már bús düledék sincs.