#4198 Név: Kis Gábor 2014.12.07 20:40:59

Az orvos, aki felvette a harcot a gyógyszermaffia ellen - sokan így
emlegetik dr. Lenkei Gábor magyarországi orvost, aki kedden,
Marosvásárhelyen telt ház előtt tartott, *Betegségnek tűnő állapotok* című
előadásán bevallotta, valójában az a célja, hogy az embereket ráébressze
arra, hogy bármilyen tünet esetén ne folyamodjanak azonnal orvossághoz,
hanem figyeljenek arra, hogy fogyasszanak kellő mennyiségű folyadékot, és
biztosítsák szervezetüknek a szükséges vitaminmennyiséget. A humorral
fűszerezett előadásmódjáról híres szakember, aki első alkalommal jár
Erdélyben, hangsúlyozta, a mai ember vészesen kevés folyadékot fogyaszt,
nem mozog eleget, és a tévhitek miatt megvonja magától a sót, meg a zsírt.
Emiatt jelentkeznek gyakran tünetek, amelyekre azonnal ráfogjuk, hogy
betegség. Holott valamilyen hiány, amit legtöbbször orvosság nélkül is
pótolni tudunk.

Dr. Lenkei Gábor 1986-ban szerezte meg az orvosi diplomát a Debreceni
Orvostudományi Egyetemen, majd kutatóorvosként, belgyógyászként és
szülész-nőgyógyászként szerzett tapasztalatot. Már az előadás elején
szerette volna tisztázni, nem megrögzött gyógyszerellenes, ahogyan azt
sokan gondolják. Elismeri, hogy vannak helyzetek, amikor az orvosság
szedése indokolt és elkerülhetetlen, de úgy gondolja, manapság a
gyógyszerhasználat elfajult, az esetek nagy részében elkerülhető lenne, és
vele együtt a kár is, amit az emberek egészségében okoz.

- Mindez 100 évvel ezelőtt kezdődött, amikor az Egyesült Államokban az
egészségügyi piacra beléptek befektetőként a gyógyszer- és vegyipar
tulajdonosai. A gyógyszeripar érdekei egyértelműen ellentétben állnak az
egészségre való törekvéssel, hiszen ha nem vagyunk betegek, nem lehet
eladni a gyógyszereket. Kijelenthetjük, ma már gyógyszermaffiáról
beszélünk. A magyarországi Egészségügyi Minisztérium adatai szerint
Magyarországon 10 millió személyből 1 millió 200 ezer szed egyidejűleg több
mint tízféle orvosságot. Romániai adataim nincsenek, de végigsétáltam
Marosvásárhely főterén, és bőven láttam patikát. Az Európai Unióban évente
200 ezer ember hal meg a gyógyszerek mellékhatásaiként fellépő bántalmak
miatt, Magyarországon évente 7-8 ezer. Az elhalálozás okai között a
harmadik helyen az orvosságok mellékhatásai okozta esetek állnak. Azt
hiszem, joggal állapíthatjuk meg, hogy ez már messze túllépett azon, ami
józan üzleti érdeknek nevezhető - ismertette a borúlátó statisztikát a
szakember, aki szerint sajnos az orvosok alávetik magukat a
gyógyszergyártók érdekeinek, és figyelmen kívül hagyják a józan
gyógyszerhasználat fő elvét, hogy ésszel gyógyítsanak és ne azonnal
orvossággal.

A ma embere folyadék- és oxigénhiányos

Dr. Lenkei rámutatott, semmiféle ördöngösségre, sem csodaszerekre nincsen
szükség ahhoz, hogy egészségesek maradjunk, csupán három dolog kell ehhez:
víz, oxigén és tápanyagok. Az emberi test 60 százaléka víz, 19% fehérje,
15% zsír, 5 százalékot az ásványi anyagok tesznek ki, 1 százalékot pedig a
szénhidrátok. A ma emberére viszont az jellemző, hogy folyadékhiányos,
zsírszegényen táplálkozik, mivel elhitetik vele, hogy a zsír káros, holott
a zsír hiánya a szervezetben kifejezetten egészségtelen. Mindemellett a
megfelelő mennyiségű oxigén, valamint a vitaminok elengedhetetlenek a
szervezet egészséges működéséhez. Ennek ellenére a ma embere oxigénhiányos
a rendszeres testmozgás elmulasztása miatt, ugyanakkor a
vitaminszükségletünket sem elégítjük ki. - A hiányok közül a legnagyobb
méretű a vitaminhiány, és ezt kell legelső lépésben megszüntetni. Egy
embernek egyidejűleg 15-féle vitamint kellene szednie napi
rendszerességgel. Egy ember napi C-vitamin-igénye a testsúly függvénye, 30
milligramm kellene jusson minden kilóra, B1-vitaminból pedig naponta
legalább 100 milligramm kellene a szervezetünkbe jusson. Ha szervezetünk
nem kap meg egyet vagy többet azokból az anyagokból, amelyek a működéséhez
elengedhetetlenek, akkor jelentkeznek a betegségnek tűnő állapotok. Tehát
az egyén valójában nem beteg, ezért a gyógyszerek kedvező hatásai nem
tudnak érvényesülni, csupán a kedvezőtlenek. Emellett pedig hamis
betegségtudat alakul ki az emberben, ami károsabb, mint a mellékhatások -
figyelmeztetett a szakember.

Húsz kiló alma tízóraira

Rámutatott, a gyógyszergyártók a különféle reklámok útján megpróbálják
elhitetni az emberekkel, hogy ha változatosan és gazdagon étkeznek, akkor
biztosítják szervezetüknek a szükséges tápanyagokat, vitaminokat. Ezt
azonban dr. Lenkei Gábor határozottan cáfolja. - Ha azt szeretnénk, hogy
egy gyerek kizárólag a táplálékokból kapja meg a szükséges napi
C-vitamin-adagot, akkor 4 kilogramm paradicsomot, vagy 2 és fél kiló
citromot, vagy 20 kiló almát kellene csomagoljunk neki tízóraira. Gondoljuk
el, minden szünetben elrághatna négy-négy kiló almát. Vagy ha egy várandós
nő élelmiszer útján szeretné biztosítani a napi folsavszükségletet, akkor
naponta 15 tányér spenótot kellene elfogyasszon. Hát ez bizony még Popeynek
is túlzás lenne - fakasztotta mosolyra példáival a közönséget az orvos.

Naponta négy liter víz

A szakember szerint számos, betegségnek vélt állapot oka egyszerűen a kellő
mennyiségű folyadék bevitelének a hiányára vezethető vissza. - Az emberek
95 százaléka nem iszik kellő mennyiségű folyadékot. A sokak által
emlegetett napi két liter a minimumok minimuma. Az optimális mennyiség a
napi 4-5 liter. Ekkora a szervezetünk folyadékigénye. Ebben természetesen
benne van a leves, amit megeszünk, valamint a gyümölcsök által bejuttatott
mennyiség is. Sokan mondják, hogy nem iszom, mert nem vagyok szomjas,
viszont tény, hogy ha hosszú időn át megtagadjuk szervezetünktől a kellő
mennyiségű folyadékot, akkor a szomjúságérzet lankad, viszont ha ismét
kezdünk többet inni, akkor rövid időn belül helyreáll. Volt egy kísérlet,
egy 70 kilós testsúlyú személyt egy napra beültettek egy szobába. Optimális
volt a hőmérséklet, nem izzadt, nem mozoghatott, nem beszélhetett.
Kiderült, hogy testmozgás végzése és izzadás nélkül is egy nap alatt fél
liter víz párolgott el a szervezetéből, 350 milliliter csak azáltal, hogy
lélegzett - hangzott el az érdekes példa.

Fejfájásra gyógyír: só+víz

A vízhiányra számos tünet vezethető vissza, többek között gyengeséget,
fáradékonyságot, szédülést, fejfájást, izomgörcsöt, magas vérnyomást,
valamint a koncentrálási képességnek a csökkenését is okozhatja. Sokan,
akik rendszeresen szenvednek migrénes fejfájástól, kétségbeesetten keresik
az okát, súlyos betegségekre gyanakszanak. Dr. Lenkei Gábor határozottan
állítja, a fejfájások leggyakoribb oka a szervezetben fellépő folyadék-,
illetve sóhiány. A közönség soraiban ülők közül valószínűleg sokan
elraktározták magukban a szakember tanácsát, aki azt javasolta, ha nagyon
fáj a fejünk, kapjunk be egy teáskanálnyi - 4-5 gramm - sót, majd igyunk rá
egy liter vizet, és szinte teljesen biztos, hogy megszabadulunk a gyötrő
érzéstől.

A fájdalomcsillapító nem csillapít!

- Hazugság, hogy a fájdalomcsillapító csillapítja a fájdalmat - jelentette
ki határozottan dr. Lenkei. - A reklámokban látjuk, hogy jönnek az
orvosságban lévő molekulák, megkeresik a fájdalom helyszínét, majd hatnak
rá. Ez nem igaz, a fájdalomcsillapító valójában elvágja a fájdalom
helyszíne és az agy közötti kapcsolatot, azaz a fájdalomérzékelésünket
tompítja, de a fájdalmat kiváltó okot nem szünteti meg - állította a
szakember, aki helytelennek tartja, hogy a mai betegség- és
gyógyszerközpontú társadalomban az orvosok bármilyen panaszra azonnal
gyógyszerek sokaságával halmozzák el a hozzájuk fordulókat.

- Ha ma egy embernek székrekedése van és orvoshoz fordul, azonnal hashajtót
írnak fel neki. Egészségközpontú orvostudomány esetén azt mondaná az orvos,
hogy ennek az embernek jóval több folyadékot kellene fogyasztania, hiszen a
vízhiányos szervezetben felléphet a székrekedés, és kellő
folyadékbevitellel rövid időn belül megoldódhat. Egy másik példa: ha valaki
véreset köpik, azonnal csodafogkrémet, vagy gyógyszert ajánlanak neki.
Pedig ennek a hátterében az áll, hogy a C-vitamin-hiányos szervezetben az
erek fala meggyengül, és fogmosáskor a kefe hatására könnyen megsérül. Nem
orvosságot kell adni, hanem C-vitamint. Mint ahogyan egy ideges,
alvászavarokkal küszködő személytől sem kérdezi meg az orvos, hogy mennyi
B1-vitamint fogyaszt, hanem azonnal nyugtató, depresszió elleni orvosságok
szedésére szólítja fel. Holott köztudott, hogy a B1-vitamin elengedhetetlen
az idegrendszer normális működéséhez, és hiánya ingerlékenységet,
szorongást, alvászavarokat, de akár depressziót is okozhat - sorolta a
tüneteket dr. Lenkei Gábor.

A gyógyszergyártók bizonyos káros készítményeket egy ideig "altatnak"

Az orvosságok kártékony hatásának az illusztrálása végett a magyarországi
szakember elmesélte, évekkel ezelőtt volt a piacon egy gyógyszer, amit
olyan hölgyeknek ajánlottak, akik fogyni szerettek volna. A benne lévő
hatóanyagról kiderült, hogy káros, ezért kivonták a forgalomból. Pár év
múlva, más néven ismét piacra dobták, ezúttal hiperaktív gyerekeknek
szánták. - A benne lévő hatóanyag szerepel a nemzetközi kábítószerek
listáján. A gyógyszergyártó ipar így jár el, egy ideig "altatnak" egy
bizonyos hatóanyagú orvosságot, majd újra piacra dobják, más néven és más
célcsoportnak - világított rá az aggasztó jelenségre a szakember.

A koleszterin nem káros!

A hallgatóság koleszteringondokkal küszködő tagjait is megnyugtatta a
magyarországi orvos. Bár sokan rémülten veszik tudomásul, hogy orvosuk
szerint túl magas a koleszterinszintjük, és azonnal elkezdik szedni a kiírt
pirulák sokaságát, dr. Lenkei Gábor azt állítja, nem káros a koleszterin.
Sőt! - A koleszterinből állítja elő a szervezet a D-vitamint, valamint a
stresszhormont, ami arra szolgál, hogy a stresszes időszakokban ne omoljunk
össze. A koleszterin létfontosságú tápanyag, és valójában senki sem tudja,
hogy mennyi a megengedett szint, a normál érték. A gyógyszergyártók számára
az egyik legnagyobb nyereséget a koleszterincsökkentő orvosságok jelentik,
ezért a gyógyszeripar létrehozta az úgynevezett célértéket, amit egyre
lennebb tolnak, és ha ezt meghaladja az egyén szintje, akkor orvosságot
írnak fel neki. De, hangsúlyozom, ez nem normál érték, hanem a gyártók
által felállított célérték - adott hangot nézeteinek az orvos, aki úgy
véli, maga a páciens szó jelentése is azt a kiszolgáltatott helyzetet
tükrözi, amiben az emberek vannak, azaz türelmesen (patientia - türelem)
állják, hogy bizonyos életvitelre, viselkedésre kényszerítsék őket.

Az ő szemüket szeretné felnyitni előadásaival dr. Lenkei Gábor, hogy
ismeretek birtokában, tudatosan döntsenek arról, igent vagy nemet
mondanak-e az ajánlatoknak, amivel kecsegtetik őket.

Menyhárt Borbála

újságíró
 

 

 

 


#4197 Név: Kis Gábor 2014.12.03 22:11:00

Nem panaszkodsz többé a magyar kátyúk miatt, ha megnézed ezt a kínait

<<Nézd meg teljes képernyőn is>>


#4196 Név: Kis Gábor 2014.12.03 22:10:32

Nem tudni, miért?

Melléklet: Nem_tudni__miert.doc_.doc

#4195 Név: Kis Gábor 2014.12.03 22:09:34

Faraut sculpteur

Melléklet: faraut_sculpteur1.pps

#4194 Név: Kis Gábor 2014.12.03 22:09:00

  Egy sheffieldi fickó drótpostája birminghami barátjának:

 

      Elegem lett abból, hogy mindennap betörtek otthonomba. Kiszaggattam a
      riasztó drótjait a falból és felmondtam a polgártársi megfigyelőhálózati
      tagságomat. A ház előtti udvarom négy sarkára pakisztáni zászlót, az
      udvar közepére egy nagy fekete ISIL zászlót állítottam.

 

      Most a yorkshire-i rendőrség, a Nemzeti Biztonsági Hivatal, a Scotland
      Yard, az MI-5, az MI-6, a CIA és az összes más európai titkosszolgálat
      emberei tartják megfigyelés alatt a házamat 24x7x365.

 

      Gyerekeimet mindennap követik az iskolába és feleségemet a bevásárlási
      túráin. Engem meg követnek a munkába menet és vissza. Senki sem piszkál
      engem.

 

      Én még soha sem éreztem magam ilyen biztonságban.

 

      Keresztényként mindezért köszönet Allahnak.

 

 


#4193 Név: Kis Gábor 2014.12.03 22:08:35

A Józan Ész temetése

Búcsúbeszéd.

   A Józan Ész halálára.  
Nyugodjék békében!
 
 Ma egy szeretett barátunk elvesztését siratjuk: Józan Ész, aki sok éven át volt közöttünk.
 
 Senki sem tudja biztosan, hány éves volt, mivel születési adatai már régen elvesztek a bürokrácia útvesztőiben.
 
 Emlékezni fogunk rá, mert olyan értékes leckéket adott nekünk, mint "dolgozni kell, hogy tető legyen a fejünk felett"
 és "mindennap kell olvasni egy keveset"; hogy tudjuk, miért lel aranyat, aki korán kel, és hogy felismerjük olyan mondatok érvényességét, mint "az élet nem mindig igazságos" és "lehet, hogy én vagyok a hibás".
 
 Józan Ész egyszerű és hatásos parancsok ("addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér") és megbízható szülői stratégiák ("nem a gyerek, hanem a felnőtt dirigál") szerint élt.
 
 Egészsége akkor kezdett gyorsan romlani, amikor fura szabályokat kezdtek alkalmazni: jelentéseket egy hatéves kisfiúról, akit szexuális zaklatással vádoltak, mert megpuszilta egy osztálytársát; kamaszokról, akiknek iskolát kellett változtatniuk, mert feljelentették drogot áruló társukat, és a fegyelmezetlen diákját megdorgáló tanítónő elbocsátása
 csak rontott az állapotán.
 
 Józan Ész akkor kezdett háttérbe szorulni, amikor szülők csak azért támadtak a tanárokra, mert azok végezték el azt a munkát,  amelyben a szülők csődöt mondtak: fegyelmezetlen gyermekeik fegyelmezését.
 
 Még tovább hanyatlott, amikor az iskoláknak szülői engedélyt kellett beszerezniük ahhoz, hogy beadjanak egy aszpirint, bekenjenek egy gyereket naptejjel, de tilos volt tájékoztatniuk a szülőket, ha egy diák drogozott, egy  diáklány teherbe esett, (pláne ha abortuszt akart csináltatni).
 
 Józan Észnek elment a kedve az élettől, amikor a tízparancsolat nevetség tárgyává vált, némely "egyház" üzletté aljasult, és amikor a bűnözők kezdtek különb elbánásban részesülni, mint áldozataik.
 
 Józan Ész számára kemény csapás volt arról értesülni, hogy az ember már nem védheti meg magát egy tolvajtól a saját házában, ellenben a tolvaj beperelheti őt, ha kezet emel rá, és ha egy rendőr megöl egy bűnözőt, (még akkor is, ha ez utóbbinál fegyver volt,) azonnal eljárás indul ellene aránytalan védekezés miatt.
 
 Józan Ész halálát megelőzte szüleié: az Igazságé és a Bizalomé, a feleségéé: a Bölcsességé, a lányaiké: a Felelősségé és a Törvényességé, a fiuké: az Ésszerűségé.
 
 De élnek szörnyű mostohatestvérei: Hívják az ügyvédemet, Nem én voltam, Ne szólj bele, és a Társadalom áldozata vagyok.
 
 Nem vagyunk sokan a temetésén, mivel nagyon kevesen fogták fel, hogy elment.
 
 Ha még emlékszel rá, küldd tovább ezt a levelet!
 
 Ellenkező esetben csatlakozz a többséghez, és ne tégy semmit!
 

 


#4192 Név: Kis Gábor 2014.11.29 16:22:56

Szamovárok és gyógynövények

Melléklet: Gyogyteak_szamovarbol.pps

#4191 Név: Kis Gábor 2014.11.29 16:22:33

Lányok tejruhában.

Melléklet: Lanyok_tejruhaban.pps

#4190 Név: Kis Gábor 2014.11.28 19:10:16

Ország teszt

Melléklet: Orszagteszt.pps

#4189 Név: Kis Gábor 2014.11.28 19:09:49

Vicces

Melléklet: Grafikai_humor_nagykoruaknak__16__SZI_.pps

<< < [1] [2] [3] ... [173] [174] [175] ... [548] [549] [550] > >>