Sziria ahogy nem ismeritek...............

FANTASZTIKUS W E B H E L Y

Indiai szépségek

Amikor aznap este hazaértem, a feleségem felszolgálta a vacsorát, megfogtam
   a kezét és azt mondtam, "Szeretnék valamit elmondani". Ő leült és
   csendben evett. Megint láttam a fájdalmat a szemében.



   Hirtelen nem tudtam, hogyan nyissam ki a számat. De muszáj volt vele
   tudatnom, min gondolkodtam. El akarok válni. Hoztam fel a témát nyugodtan.
   Nem tűnt idegesnek a szavaim hatására, helyette inkább lágyan megkérdezte,
   miért?



   Kikerültem a kérdést. Ez feldühítette. Félredobta az evőpálcikákat és rám
   üvöltött, te nem vagy igazi férfi! Azon az éjjelen nem beszéltünk egymással.
   Ő sírdogált. Tudtam, hogy rá akar jönni, mi történt a házasságunkkal. De nem
   igazán tudnék neki kielégítő választ adni, én már Janet szeretem, nem őt.
   Nem vagyok már szerelmes belé. Csak sajnáltam!
   Mély bűntudattal, felvázoltam egy válási szerződést, amiben az állt, hogy
   megtarthatja a házat, a kocsit, és a cégem 30 %-át.
   Rápillantott, majd darabokra tépte. A nő, aki 10 évet töltött velem az
   életéből, idegenné vált számomra. Sajnáltam, hogy elvesztegette az idejét,
   forrásait, energiáját, de nem tudtam visszavonni, amit mondtam, hogy én már
   Janet szeretem. Végre hangosan sírt előttem, ami pontosam az volt, amire
   számítottam. Hogy sírni láttam egyfajta megkönnyebbülést jelentett számomra.
   A válás ötlete, ami már hetek óta kínzott, szilárdabbnak és tisztábbnak tűnt
   most.



   Másnap nagyon későn értem haza és láttam, hogy valamit ír az asztalnál. Nem
   vacsoráztam, hanem egyenesen aludni mentem és nagyon gyorsan elaludtam, mert
   fáradt voltam a Jane-nel töltött eseménydús nap után.
   Amikor felébredtem, még mindig ott ült az asztalnál és írt. Nem érdekelt,
   úgyhogy megfordultam és aludtam tovább.



   Reggel megmutatta a válási feltételeit: semmit nem akar tőlem, hanem 1 hónap
   felmondási időt kér a válás előtt. Azt kérte, hogy ez alatt a hónap alatt,
   mindketten tegyünk úgy, mintha normális életet élnénk, amennyire lehetséges.
   Az indokai egyszerűek voltak: a fiunknak 1 hónapon belül lesz a vizsgája és
   nem akarja összezavarni a tönkrement házasságunkkal.



   Ez számomra elfogadható volt. De volt még valami, megkért, hogy idézzem fel,
   ahogy az esküvőnk napján a karjaimban bevittem a hálószobába.
   Arra kért, hogy ez alatt az egy hónap alatt, minden nap, reggelente a
   karjaimban vigyem ki a hálószobából az ajtó elé. Azt gondoltam, kezd
   megőrülni. Csak azért, hogy az utolsó napokat elviselhetővé tegyem,
   beleegyeztem a furcsa kérésébe.



   Elmondtam Jane-nek a feleségem válási feltételeit. Ő hangosan nevetett és
   azt gondolta ez abszurdum. Nem számít milyen trükköt alkalmaz, szembe kell
   néznie a válással, jegyezte meg gúnyosan.



   Semmiféle testi kapcsolatom nem volt a feleségemmel, mióta bejelentettem,
   hogy el akarok válni. Úgyhogy amikor az első nap kivittem, mindketten olyan
   sutának tűntünk. A fiunk tapsolt mögöttünk, apu a karjaiban tartja anyut. A
   szavai fájdalmat okoztak nekem. A hálószobából a nappaliba, majd az ajtóhoz,
   több, mint 10 métert sétáltam vele a karjaimban. Ő becsukta a szemét, és
   gyengéden azt mondta, ne mondj semmit a fiunknak a válásról. Én bólintottam,
   kissé dühös voltam. Letettem az ajtón kívül. Ő elment a buszhoz, ami a
   munkába viszi. Én egyedül vezettem az irodáig.



   A második napon mindketten lazábbak voltunk. Ő nekidőlt a mellkasomnak.
   Éreztem a blúzának illatát. Rájöttem, hogy hosszú ideje nem néztem meg
   alaposan ezt a nőt. Rájöttem, hogy nem fiatal már. Halvány ráncok voltak az
   arcán, a haja őszült! A házasságunk komoly áldozatot követelt tőle. Egy
   percig azon gondolkodtam, mit tettem vele.



   A negyedik napon, amikor felemeltem, úgy éreztem, hogy visszatért egyfajta
   meghittség. Ez az a nő, aki 10 évet adott nekem az életéből.
   Az ötödik és hatodik napon, úgy éreztem a meghittség érzése megint
   erősödött. Jane-nek nem beszéltem erről. Egyre könnyebbé vált a karjaimban
   vinni, ahogy telt a hónap. Talán a mindennapos edzések megerősítettek.



   Egy reggelen válogatott mit vegyen fel. Felpróbált jó pár ruhát, de nem
   talált egyet sem, ami ráillett volna. Majd sóhajtott, minden ruhám kinyúlt.
   Hirtelen rájöttem, hogy milyen vékony lett, ez volt az oka, hogy egyre
   könnyebben tudtam őt vinni.



   Hirtelen megértettem ... óriási fájdalmat és keserűséget halmozott fel a
   szívében. Öntudatlanul nyúltam feléje és megérintettem a fejét.
   A fiunk ebben a pillanatban lépett be és azt mondta, Apu itt az idő, hogy
   kividd anyut. Számára, hogy látta az apját karjaiban kivinni az anyját,
   élete fontos részévé vált. A feleségem jelezte a fiunknak, hogy jöjjön
   közelebb és szorosan megölelte. Én elfordítottam az arcom, mert féltem, hogy
   az utolsó pillanatban meggondolom magam. Ezután a karjaimban tartottam,
   kisétáltam a hálószobából, keresztül a nappalin, az előszobába. A karjai
   lágyan és természetesen pihentek a nyakam körül. Szorosan fogtam őt, pont
   olyan volt, mint az esküvőnk napján.



   De a sokkal könnyebb súlya elszomorított. Az utolsó napon, mikor a
   karjaimban tartottam, alig tudtam megtenni a lépéseket. A fiunk elment az
   iskolába. Szorosan tartottam őt és azt mondtam neki, nem is vettem észre,
   hogy az életünkből hiányzott a meghittség, az intimitás.



   Elvezettem az irodáig ... gyorsan kipattantam a kocsiból, anélkül hogy az
   ajtókat lezártam volna. Attól féltem, ha bármennyit is késlekedek,
   meggondolom magamat. Felsétáltam az emeletre. Jane kinyitotta az ajtót és
   azt mondtam neki, Sajnálom Jane, nem akarok elválni.
   Csodálkozva rám nézett, és megérintette a homlokomat. Lázas vagy? Kérdezte.



   Elvettem a kezét a fejemről, Sajnálom Jane, ahogy mondtam, nem válok el. A
   házasságom talán azért volt unalmas, mert nem értékeltük életünk apró
   részleteit, nem azért mert már nem szerettük egymást. Rájöttem, hogy attól
   kezdve, hogy az esküvőnk napján karjaimban vittem haza, egészen addig
   kellene a karjaimban tartani, míg a halál el nem választ minket.
   Jane hirtelen magához tért. Hangosan felpofozott, majd bevágta az ajtót és
   zokogásban tört ki. Lesétáltam a földszintre és elhajtottam.



   Az útba eső virágboltban rendeltem egy csokor virágot a feleségemnek. Az
   eladólány kérdezte, mit írjon a kártyára. Mosolyogtam és azt írtam, Minden
   reggel a karjaimban viszlek ki, míg a halál el nem választ.



   Azon az estén mikor hazaértem, virág a kezemben, arcomon mosoly, felrohantam
   az emeletre, azért, hogy a feleségemet az ágyban találjam - holtan.



   A feleségem hónapokig harcolt a RÁKkal és én annyira el voltam foglalva
   Jane-nel, hogy észre sem vettem. Tudta, hogy hamarosan meg fog halni és meg
   akart menteni bármiféle negatív reakciótól a fiunk részéről, ha végig
   visszük a válást. Legalább a fiunk szemében én egy szerető férj vagyok.



   Életetek apró részletei amik igazán számítanak egy kapcsolatban. Nem a ház,
   nem a kocsi, tulajdon, pénz a bankban. Ezek csak előmozdítják a boldogságot,
   de önmagukban nem adhatnak boldogságot. Szóval találj időt, hogy a
   házastársad barátja légy és tegyétek meg azokat az apró dolgokat egymásért,
   amik meghittséget, intimitást eredményeznek. Legyen valóban boldog
   házasságotok!



   Ha nem osztod ezt meg másokkal, semmi sem történik veled.
   Ha megteszed, talán megmentesz egy házasságot.
   Az életben a legtöbb kudarcot olyan emberek szenvedik el, akik nem ismerik
   fel, milyen közel is voltak a sikerhez, mikor feladták.

Le musée du Vatican

• http://kkdsz.tagnyilvantartas.hu/data/felhivas_a_megyei_muzeumok_megmentesere_(2).doc

Nem csak izgalmas, de gyönyörű is!

 Hungária Gyógyintézet

                 Lipótmező Plusz, ha úgy tetszik, Hungária Gyógyintézet. Sokan közülünk maguk választották ezt az intézményt, azt hitték, itt jobb lesz. Másokat, akik nem jelentkeztek önként, beterelték a többiek közé. Az ápolók is őrültek, a főbetegek úgyszintén.

                 Itt van elsőként Plagi bácsi, a gyógyintézet bohóca. Zongorázik, tárogatózni tanul, álamfőnek képzeli magát. Mosolygós, joviális ember, ha megsimogatják a fejét, azt mondja, hogy nem fék ő, hanem motor. Ha írnak helyette egy doktorit, megköszöni. A magyar nyelv szabályaival reménytelen harcot vív, becsületére (?) Legyen mondva, nem adja fel. Újból és újból nekifut, a múltkor már majdnem hibátlanul leírt egy tőmondatot.

                 Parragh László pedig a kereskedők kamarája főnökének mondja magát. Azt mondta a minap, hogyha nincs munka, el kell menni gombát szedni. (Egymillió új gombaszedő). Ő is szokott gombát szedni, mondta. Pedig neki van munkája, tegyük hozzá. Pénze is van. Tőlünk kapja a pénzét, merthogy kötelezővé tették a kamarai tagságot. Nem adnak semmit, de évente 5 ezer forintot elkérnek érte. Ebből tartják el Parragh Lászlót és semmire sem jó vállalkozását, a kamarát.

                       Talán hogy ne kelljen olyan sok gombát szednie. (Ügyes, mondaná erre az egyszeri Kohn bácsi, aki már rég nincs közöttünk, mert volt olyan szerencsés, hogy régen meghalt.)

                 Említhetnénk az egzaltált hölgyet, akinek az a fixa ideája, hogy ő Hegedűs Zsuzsa, a miniszterelnök tanácsadója. Havi egymillióért legutóbb az pattant ki a fejéből, hogy a magyar nők menjenek el az Unió országaiba takarítani. Nála is egy spanyol csaj takarított annak idején Párizsban.

                       Ez lehet a kitörési pont, a takarítás. (Megtisztítjuk Európát).

                 Meg az ősmagyar agysebészet, és a fogturizmus. Utóbbit a Kedves Vezető névre hallgató főbeteg javasolta, aki szabadidejében miniszterelnöknek képzeli magát. Elzavarja a Valutaalapot, majd visszaédesgeti. Ül a tárgyalóasztalnál, ő maga mondta, és várja, hátha arra jár valaki egy aláírt IMF-szerződéssel. Szegény Merkel például, vagy a kedves ukrán hölgy.

                       Legutóbb azt a furcsaságot mondta a főbeteg, hogy az Európai Bizottság még egy vidéki kócerájt sem tudna elvezetni. Bolond lyukból bolond szél fúj, de azért nem árt odafigyelni arra, amit mond. Pejoratív kicsengése van a megfogalmazásnak, ha jól tévedünk, nem dicséretnek szánta ezt a vidéki kócerájt. Mi lehet az a kóceráj? Kisüzem, négy-öt dolgozóval? Családi gazdaság, falun? Csak vidéken vannak kócerájok? Netán úgy kell érteni, hogy a vidéki kócerájok hitványabbak, mint a fővárosiak? Tájszólással irányítják őket? Mi számít ma Magyarországon vidéknek? Tanya, falu, vagy minden település, ami nem Budapest? Lehet, hogy a főbeteg értelmezésében Budapest is vidéki kóceráj? Gyűlöli ezt a gyönyörű várost, amely egyébként sokunknak a legszebb a világon. Bűnös város a szemében, meg is lett büntetve számtalanszor. 1998-ban bosszúból, amiért nem ő nyerte a választásokat, leállíttatta a négyes metrót, és a külvárosba száműzte a Nemzeti Színházat. Azóta meg csak úgy bünteti, megszokásból.

                       Tavaly, március 15-én bértapsolókkal ünnepelt, Lengyelországból hozatnak import-lelkesedőket. Magyar-lengyel két jó barát, közösen issza a főbeteg szavát. Amikor meg a kínai miniszterelnök jött Budapestre, egyetemistának látszó fiatalokat toboroztak közönségnek. A főbetegnek, aki Kedves Vezetőnek hiszi magát, kijárása van a Hungária Gyógyintézetből. Elmegy Brüsszelbe, de nincs benne sok köszönet. Európában nem állnak szóba vele, tartanak tőle, mint a pestisestől.

                       Hozzánk sem jön senki látogatóba, a gyógyintézetben emberemlékezet óta – értsd: kormányváltás – nem járt európai kormányfő. Amikor tavaly lefújták a budapesti uniós csúcsot, azt mondta a főbeteg: nem is baj, hogy nem jött az a rengeteg ember, úgyis csak közlekedési káosz lett volna Budapesten. Mi, beosztott betegek, köszönjük szépen, megvagyunk. Nem jól, csak úgy, valahogy. Rosszul bánnak velünk, lenéznek bennünket, röhögnek rajtunk. Nem kapunk eleget enni, amink van, azt is elveszik. Ritkán háborgunk, mert tudjuk, hogy megérdemeljük a sorsunkat.

                       Így élünk mi itt, a Hungária Gyógyintézetben. Sírni lenne kedvünk, de inkább csak röhögünk magunkon. Ha nem a mi életünk lenne, jól szórakoznánk. Nagyot álmodni már rég nem merünk, földszintes fantáziálással is beérjük. Arról, hogy egyszer összedől ez az egész kóceráj, s épül a helyén egy ország.

                                       Föld S. Péter

Antiszemitizmusban Magyarország a listavezető

10 vizsgált európai ország közül Magyarországon a legmagasabb, és négy 
év alatt nálunk nőtt leginkább az antiszemitizmus.

 így is lehet