#826 Név: Kis Gábor 2011.12.20 18:36:09

Dalai Láma mondta!
Küldöm az ünnepi készülődés közepette.


#825 Név: Kis Gábor 2011.12.20 18:32:06

Vége a világnak:))

Hejesírásra taníttota Smit Páll a diákkokat!

Kecskemétt – A tanulás fontoságára és a “szépp magyar nyelv”
használatára hífta fel a diákkok figyelmétt Kecskemétten a
Kodáj Zoltán Ének-Zenei Álltalános Iskolla, Ginnázium és
Zenemművészeti Szaközéppiskolában tartot rendhaggyó
osztájfőnöki órán Smitt Pál köztársasági ellnök.

Az iskolla díszterrmében töb száz diák előt az álamfő
hangsújozta: a szép magyar beszéd koppik, mejjel már akor is
szembe sülhetnek a diákkok, ha a telefonnyuk uttolsó tiz
SMS-jét megnézzik.

Smitt Páll az órán elmonta: nagyon szerret versett
szavallni. “Mostt is el tudomm mondantni azokat a versekket,
mejeket önökknek meg kell tannulni” – fűszte hozá. Szerinte
napponta 20-30 oldalll szépirodalmat is kel ollvasni.

Smitt Pál kiemellte: nem lehetünk önmagunkal elégedetek,
élethoszig tanulni kel, mert “az egy örök építkezés”.

Mekszikóváros és Münkhen olimppiai bajnokka kiemeltte a
sporrt, az egésséges élettmód fontoságát is. A törtténelem
ismeretntét szintén fontosnakk neveszte, mer szavaji szerin
“ilik a magyarnakk széppen beszéllni, ilik a magyarrnak
tuddni, hoty az országhattárnál nem ér végtet a maggyar
nemzett” – monta, hozátéve, “amit a szível lehett látni, az
a nemmzetthatár”.

A rendhaggyó osztájfőnöki órra után Smit Pál megláttogata az
áttadás előt áló úly kecskemméti versenyusszodát. t.

 


#824 Név: Kis Gábor 2011.12.20 18:31:42

Hát  bizony  a  gyermek -száj !    Naív,  téved,  de  párszor  a  lényeget   látja ! 
egy  groteszk  ötlet :  Mi  lenne, ha  ezeket a gyerekeket   arról  kérdeznénk :
  "politikus "  ???
 
 

A kurva
 
Gyerekektől kérdezték mi a kurva szó jelentése. (szülők beleegyezésével történt)


Zsófi, 6 éves.

A kurva? Az egy csúnya szó amit apu mond amikor nem megy a számítógépe.

Peti, 7 éves

A kurva az egy olyan néni aki olyan bácsikkal alszik, akik nem tudnak egyedül elaludni mert félnek a sötétben.

Andris, 5 éves

A tesóm szokta mondani ezt a szót a Lilire, aki sírva fakad. Csúnya szó, azért mondják, hogy sírjanak a lányok.

Eszti, 8 éves

A kurva az az, aki nem tud rendesen parkolni, apu szerint.

Luca, 7 éves

Apa szokta mondani anyára, hogy hülye kurva, de csak akkor ha anya nem hallja... (itt anyuka elég idegesen rángatta ki a gyereket a tékából...)

Bécike 7 éves

A kurva az a fradi mert apa mindig azt mondja hogy kurva fradi kurva fradi bár nem tudom hogy mi az a fradi de biztos az is nagyon csúnya szó.

Csilla, 6 éves

apa szokta mondani mikor nézem a barbis mesét, hogy már megint ez a rózsaszín kurva vernyákol a tévében és én ilyenkor mindig sírok és anyu megvigasztal és azt mondja, hogy a barbi nem is kurva viszont apu egy köcsög. A köcsög az pedig az a váza amibe anyu virágot kap de nem tudom miért mondja ezt apának hiszen apa nem is váza.

Botond, 7 éves

A kurva az az, aki nagyon ki van festve és nincs pénze ruhára, ezért áll az út szélén és kéreget az autósoktól pénzt ruhára.

Petra, 6 éves

A kurva az egy olyan néni, aki csak este dolgozik, mert akkor jönnek haza fáradtan az apukák és ő beszélget velük. én is szeretnék majd kurva lenni. (itt anyuka hanyatt esett...)

Dénes, 4 éves.

A kurva az a szomszéd kutyus, mert hajnalban ugat és apa mérges lesz ilyenkor és azt mondja hogy megöli a kurva kutyát, szerintem a kurva az egy kutya fajta mint például a kuvasz, csak hangosabb.

Adri, 7 éves

A kurva az az, aki ilyen nagy terepjárókból száll ki és szőke haja van és csizmája és nem tud rendesen tankolni és mobiltelefonál. (mondja ezt úgy, hogy mellette áll az anyja, aki szőke, csizmában van, mobiltelefonál és a téka előtt áll a Lexus terepjárójuk.)

Karcsi, 5 éves

A kurva az a Liptai Klaudia. Apa mondja mindig mikor meglátja a tévében és anya mondja, hogy nem kurva hanem színésznő de apa azt hiszi, hogy kurva, tehát az is olyan, mint a színésznő, csak sorozatokban játszik és a fiúk azt nem szeretik.

Brigi, 7 éves

A kurva az az aki pénzért szexel, ezt onnan tudom, hogy megkérdeztem aput. De nem tudom mi az a szexelni, mert azt már nem magyarázta el.

Pistike, 6 éves:

A kurva az egy olyan néni, aki pénzért ad puszit. Anyu ingyen ad tehát anyu nem kurva.

Viola, 5 éves:

A kurva az a nagynéném mert anyáék mindig azt mondják, hogy már megint jön kölcsönkérni az a kurva és akkor megjön a nagynéném. (szülő gyereket tékából kirángat, saller repül...)

Zolika, 6 éves

A kurva az olyan néni, aki letolja a bugyiját és megmutatja a punciját, aztán elszalad
 


#823 Név: Kis Gábor 2011.12.20 18:29:23

Luxusklinika - Hány olyan beteg van aki ezt meg tudja fizetni?


#822 Név: Kis Gábor 2011.12.20 18:28:41

....mint a mesében...


#821 Név: Kis Gábor 2011.12.20 18:26:47

Kruger Nemzeti Park - Dél-Afrika


#820 Név: Kis Gábor 2011.12.20 18:26:00

Südamerica


#819 Név: Kis Gábor 2011.12.20 18:24:41

SZUROKFŰ!!! ÍGY HÍVJUK MAGYARUL. MERT NEM AZ OLASZOK TALÁLTÁK FEL, MI IS 
ISMERJÜK ÉVSZÁZADOK ÓTA! OLVASSÁTOK EL FIGYELMESEN, NAGYON HASZNOS!!! Az 
oregánó + tojásfehérje.... Az oregánó a természet antibiotikuma, 
baktériumölő hatása a penicillinével vetekszik. Ráadásul az ára jóval 
alacsonyabb, mint némelyik gyógyszeré. Enyhíti a megfázásos, influenzás 
tüneteket, tisztítja a légutakat, csillapítja a köhögést. De enyhíti az 
orrmelléküreg gyulladást és a tüdőgyulladást is, eltünteti a 
szemölcsöket valamint a fejbőrről a korpát, segít ízületi fájdalmak 
esetén, és még az idegeket is nyugtatja. Ha valakinek a házi patikájából 
eddig hiányzott az oregánó olaj, ideje beszereznie. A Science Daily 
online tudományos magazin híradása szerint az oregánó olaj relatíve kis 
dózisban is hatékony a staphylococcus nemzetség baktériumai ellen is, 
hatásossága a penicillin baktériumölő képességeivel hasonlatos. A 
staphylococcus jelentős szerepet játszik kórházi járványok 
kialakulásában, és a baktériumcsoport ma már jó pár antibiotikumra 
rezisztens. Rengeteg baktériumfaj ellen hatásos Az aromaterápiával a 
párizsi Orvostudományi Egyetemen a hetvenes évektől foglalkozó Paul 
Belaiche professzor számos kísérlete igazolta az oregánó olaj 
hatásosságát. A szer gyakori, alattomos baktériumcsoportokkal szemben is 
hatékonynak bizonyult: laboratóriumi körülmények között az oregánó olaj 
például elpusztította a pneumococcus baktériumok 96 százalékát, valamint 
a neisseria, a proteus és a staphylococcus baktériumoknak 92 százalékát. 
A pneomococcus komoly fertőzéseket, így agyhártyagyulladást, 
tüdőgyulladást, fülfertőzéseket, továbbá arcüreggyulladást okozó 
baktérium. A neisseria fajok közé tartozik például a nemi betegség okozó 
neisseria gonorrhoeae baktérium, valamint a neisseria meningitidis, más 
néven memingococcus, amely szintén súlyos fertőzéseket, például 
agyhártyagyulladást, vérmérgezést okozó parazita. A proteus baktériumok 
bélfertőzéseket okoznak, a staphylococcus baktériumok pedig az akut 
hányással járó, csoportos ételmérgezésekért is felelősek. Az oregánó 
olaj továbbá elpusztította a streptococcus baktériumok 83 százalékát és 
az enterococcus 78 százalékát is. A streptococcus egyes fajtái felelősek 
az akut torokgyulladásért, az enterococcus baktériumok pedig szerepet 
játszhatnak húgyúti fertőzésekben, sebek elfertőződésében, de még az 
anorexiával is kapcsolatba hozzák. Belaiche professzor kísérletei azt is 
igazolták, hogy az oregánó olaj hatásos a candida baktériumok ellen is 
(78 százalékukat pusztította el), valamint a tüdőfertőzésekért felelős 
klebsiella baktériumok ellen (szintén 78 százalékukat ölte meg). Egy 
mexikói kutatás a súlyos hasmenéssel járó giardiás fertőzések esetén 
találta hatásosnak az oregánó olajat, és egy amerikai kutatás pedig 
nagyon előnyös antibakteriális tulajdonságaira hívja fel a figyelmet az 
olyan népszerű parazitákkal szemben, mint a staphylococcus, az E. coli, 
és listeria. Végül egy brit kutatás 25 különböző baktériummal szemben 
mutatta ki az oregánó olaj baktériumölő képességét. A természet tehát 
egy különleges antibiotikummal ajándékozta meg az emberiséget - igazán 
megérdemli a helyét a házi patikában. Itthon inkább fűszerként ismerjük 
A szárított oregánó vagy magyar nevén szurokfű, illetve vadmajoránna 
leginkább az olasz konyha ételeinek fűszereként ismert itthon. Hatásában 
és aromájában leginkább majoránnára és a kakukkfűre hasonlít. Bab-, 
paradicsom-, hús- és halételek ízesítésére használják. Teaként 
elsősorban köhögéscsillapításra, nátha ellen használják. Remek meghűlés 
elleni izzasztó teakeverék a következő: 1-1 csomag oregánó, bodzavirág, 
hársvirág, kamillavirág, majoránna keverékéből 2-3 evőkanálnyit adunk 
egy liter vízhez. 1-2 perces forralással főzetet készítünk, finom szűrön 
átszűrjük, melyből napjában többször melegen iszogatunk. Az élet 
gyógyfüve! Az ősi indiai szerzetesek azt tartják, hogy: a hagyma, a 
fokhagyma és a gyömbér az élet három gyökere. A bazsalikom, a kapor és 
az oregánó (szurokfű) pedig az élet három gyógyfüve. ÉGÉSRE: 
TOJÁSFEHÉRJE!!! Egy kurzuson tanították, ahol a tűzoltókat készítették 
fel elsősegélynyújtásra. Ha valaki megég, - legyen az bármilyen nagy 
terjedelmű - legelőször a megégett részt folyó hideg víz alá kell 
tartani, míg a megégett bőr lehűl. Azután egy tojásfehérjét kicsit 
felverünk habnak, - csak hogy könnyebb legyen kenni. Több rétegben 
rákenjük a megégett felületre. Egy nő odatett vizet főni. Mikor le 
akarta venni a tűzről, ráömlött a kezére és egy nagy részen leégette a 
bőrt. Azonnal hideg vizes csap alá tartotta, míg le nem csillapodott 
kicsit a tüzessége - bár az erős fájdalom maradt. Azután felütött 2 
tojást, a fehérjét kicsit felverte és rákente az égett bőrre. Annyira el 
volt égve a keze, hogy ahogy rákente a fehérjét a bőrre, az rögtön 
rászáradt és egy hártyát képzett rajta, ami azután megkeményedett, - ez 
tulajdonképpen natúr collagén volt. Legalább 1 órát tartott, míg 
rétegenkéntrákente az egész tojásfehérjét. Később már nem érzett 
fájdalmat és másnap már csak alig volt az égés helye pirosas-barnás. 
Eredetileg azt hitte, hogy nagy hegesedések maradnak vissza az égés 
után, de legnagyobb csodálatára 10 nap múlva semmi nyoma nem maradt!!! A 
bőr színe sem változott el. A megégett bőr teljesen recuperálódott, 
köszönhetően a tojásfehérjében található colagénnek, - ami a valóságban 
egy placenta és tele van vitaminnal. BÁRMIKOR SZÜKSÉGE LEHET VALAKINEK 
ERRE A TUDÁSRA!!!! Kínai közmondás: Ha valaki megoszt veled valamit, 
aminek Te hasznát veszed, erkölcsi kötelességed, hogy azt Te megoszd 
mással! Tehát, tégy úgy, ahogy én.


#818 Név: Kis Gábor 2011.12.20 18:23:43

Gordon Ramsey recept


#817 Név: Kis Gábor 2011.12.20 18:21:26

Szeretni és imádni - nagyjából ugyanaz. Szeretkezni és
 imádkozni teljesen mást jelent. Íme, itt van erről egy
 hivatalos igazolás. Nem orvosi -  vatikáni...

 


<< < [1] [2] [3] ... [473] [474] [475] ... [548] [549] [550] > >>