#1142 Név: Kis Gábor 2012.03.04 20:39:38

*MEGTÖRTÉNT ESET

Az egyik amerikai egyetemen egy srác egyáltalán semmit nem
tanult a
filozófia szigorlatára. A dolgozat témája a következő volt:
Fogalmazza meg,
mi a bátorság!
A srác végül csak ennyit írt a papírra: This (=ez), és beadta.
Csak az övé lett ötös dolgozat!


VIZSGAKÉRDÉS

Két diák, a hétfoi vizsgája előtt, a Balatonra utazott
szórakozni.
Mivel nagyon is kellemesen töltötték a hétvégét, és szinte
semmit nem
tanultak a vizsgájukra - valamit tenniük kellett.
Felhívták a professzort, hogy sajnos nem tudnak idoben
odaérni a vizsgára,
mert kilyukadt az autójuk kereke. Másik idopontot kértek.
A professzor rendes volt, és két nappal későbbre kijelölt egy
vizsgaidopontot.
A két diák megjelent a vizsgán, immáron a tudás birtokában.
A professzor két külön terembe ültette őket, majd átadta a
vizsgalapokat.
Két kérdés volt a vizsgalapon:
Az első, a félévi anyagból feltett könnyű kérdés (10 pont).
A második, egyszerűen ennyi: "Melyik kerék?" (90 pont).


A NYERTES ESSZÉ

Egy egyetemi író-osztályban pályázatot hirdettek.
A feladat az volt, hogy írjanak egy rövid értekezést,
ami az alábbi elemeket tartalmazza:
1..Vallás 2.Királyság 3.Szex 4.Rejtély.
A díjnyertes esszé ez volt:
"Úristen! - kiálltott fel a királynő. - Terhes vagyok! De
vajon kitől?"


Állitólag ez is megtörtént, és fel is jegyezték az amerikai
haditengerészet egyik rádiózási naplójában:
- Azonnal térjen ki észak felé 15 fokkal.
- Javaslom, hogy ön térjen ki dél felé 15 fokkal.
- Megismétlem, térjen ki észak felé 15 fokkal, máskülönben
összeütközünk.
- Én nem tudok kitérni, térjen ki ön 15 fokkal...
- Én az amerikai haditengerészet tisztje, az amerikai flotta
egyik hajójának
kapitánya vagyok! Utoljára mondom, térjen ki!
- Én pedig a szolgálatos, a világítótoronyban**...

**
Egy golfklubban volt olvasható a következő szöveg:

1. A hát egyenes, lábak enyhén hajlítva, mindkét talp a földön.
2. Két kézzel, laza csuklóval tart.
3. A fej lefelé néz.
4. Gyorsan hátracsapni tilos!
5. Vigyázzon a vízre!
6. Igyekezzen nem eltalálni senkit!
7. Ha túl hosszúra sikerülne, figyelmeztesse az elöl állókat!
8. Ne álljon közvetlenül senki elé!
9. Maradjon csendben, ne zavarjon másokat a koncentrálásban!
10. Ne lóbálja feleslegesen mások orra előtt!*
*...és most: öblítse le a piszoárt, és menjen ki a WC-ből!**


Amikor a NASA elkezdett asztronautákat küldeni az űrbe,
hamarosan rájöttek, hogy a golyóstoll nem működik gravitáció
nélkül.
Hogy megküzdjenek ezzel a súlyos problémával, a NASA-kutatók
kifejlesztettek egy olyan tollat, ami ír gravitáció nélkül,
fejjel lefelé,
víz alatt,
és majdnem minden felületen, mint pl. üvegen, valamint
fagypont és
300°C között bármilyen hőmérsékleten.
Mindez egy évtizedbe és 12 milliárd dollárba került.
...
Az oroszok ceruzát használtak!** *****

****


#1141 Név: Kis Gábor 2012.03.01 21:54:14

Gyűjtemény


#1140 Név: Kis Gábor 2012.03.01 21:53:27

Ez is Pakisztán


#1139 Név: Kis Gábor 2012.03.01 21:50:35

Stressz ellen......! (o óóóóóóóó)

 

Kattints a lovakra


#1138 Név: Kis Gábor 2012.03.01 21:49:56

Evita


#1137 Név: Kis Gábor 2012.02.29 18:05:00

-----------------
1) Tökéletes inas
-----------------
- Jean, maga a tökéletes inas. Már harminc éve minden este pontban hatkor
felhozza a teámat az emeleti szobámba, és soha egy cseppet sem löttyintett
ki. Árulja el, hogyan képes ezt megcsinálni?
- Ó uram, nagyon egyszerűen. A lépcső alján felszívom a pofazacskómba, majd
amikor az emeletre érek, óvatosan visszaköpöm.

----------------------
2) Csontváz a bokorban
----------------------
- Mi az? Egy csontváz a bokorban?
- ???
- A tavalyi bujócska-verseny győztese!

------------------
3) Nagy demokrácia
------------------
Jack és Iván találkoznak, és arról kezdenek el beszélgetni, hogy melyik
országban nagyobb a demokrácia:
- Nálunk olyan nagy a demokrácia, hogy én elmegyek a Fehér Házhoz, és simán
lepisálom a kerítést, ha akarom. - mondja Jack.
- Nálunk olyan nagy a demokrácia - kezdi el beszédét Iván - hogy én
elmegyek a Kremlbe, és a Lenin Mauzóleum tövében szarok egyet, ha akarok.
Jack már bánja, hogy túl nagyot hazudott, próbál enyhíteni a dolgon:
- Az igazság az, hogy én azért körülnézek, nem e látja valaki.
Mire Iván:
- Hát azért én se tolom le a gatyámat.

---------
4) Leprás
---------
A leprást és az elmebeteget a dutyiban egy cellába zárják. Első nap lerohad
a leprás keze, megfogja, kidobja az ablakon. Másnap a lába rohad le, azt is
kidobja a rácsok között, és így megy ez napról napra. Egyszercsak megszólal
az elmebeteg:
- Mi van leprás, szökünk, szökünk?

------------
5) Házmester
------------
Egy fickó lekiabál a negyedikről:
- Házmester úr, Házmester úr! Jöjjön gyorsan, az anyósom ki akar ugrani az
ablakon!
- Hát aztán, miért kellek én oda?
- Mert nem nyílik az anyósom ablaka!


#1136 Név: Kis Gábor 2012.02.28 21:47:55

Himalája


#1135 Név: Kis Gábor 2012.02.28 21:46:21

Mi baja van OV_nek


#1134 Név: Kis Gábor 2012.02.28 21:44:17

Storm


#1133 Név: Kis Gábor 2012.02.28 21:43:06

A Hősök tere Der Heldenplatz in Budapest


<< < [1] [2] [3] ... [442] [443] [444] ... [548] [549] [550] > >>