#1444 Név: Kis Gábor 2012.05.23 18:03:09

A TÖRTÉNET NAGYON IS HIHETŐ!
>
> eddig nem mostam meg a hűtőszekrénybe rakott "göngyölegeket"
> (sörös doboz, palackok) de ezután óvatosabb leszek.
>
> EZT TÉNYLEG OLVASSÁTOK EL!!! FONTOS FIGYELMEZTETÉS!!!
>
> Ezt vegyétek nagyon komolyan!
> Nekem volt egy kollégám, aki megkapta a leptospirózist a
> gyógyszertani intézetben, ahol patkányokkal dolgoztunk. Isteni
> csoda volt, hogy életben maradt. Hónapokig volt a Szent László
> kórházban. Előtte kilenc évvel kapta meg egy állatápoló,
> Ő bele is halt.
> Hát így igyatok dobozból!!!!A zaz NE igyatok dobozból!!!!
> Figyelmeztessétek a fiatalokat a családban, hogy ez nem az öregek
> nyavalygása, de halálos valóság lehet.
>
> KEDVES BARÁTAIM!
> ÉRDEMES ELGONDOLKODNI AZON, HOGY SOKSZOR MILYEN KÖNNYELMŰEN
> SEMMIBE VESSZÜK AZ EGÉSZSÉGÜNKET. MENNYI MINDENRE LEGYINTÜNK,
> "UGYAN MÁR?!"
>
> MONDJUK, MIKÖZBEN LEHET, HOGY ÉPPEN ABBAN A PILLANATBAN SODORJUK
> ÉLETVESZÉLYBE MAGUNKAT!!!
>
>
> Egyik kedves Club tagunktól - Kiss Éva Judit tanár kollégától
> -kaptam az alábbi levelet
> Jön a nyár, emlékezzünk ezekre a dolgokra.
> Nem vicc!!!
> Egy abszurd halálesetet írnak le egy orvosi tájékoztató
> szakfolyóiratban
> a Caducée c. közegészségügyi közlönyben.
> Az áldozat egy vasárnap hajókirándulásra indult a barátaival
> és
> betett néhány dobozos üdítőt a hajó hűtőszekrényébe.
> Másnap, hétfőn kórházba kellett vinni és szerdán meghalt. A
> boncolás
> szerint a halál oka heveny leptospirosis volt.
>
> A fertőzést akkor kapta, amikor a hajón pohár nélkül,
> közvetlenül a
> dobozból itta meg az üdítőt. A konzervdobozokon patkányvizelet
> szennyezést és Leptospira kórokozót találtak a vizsgálat
> során. Az
> áldozat ivás előtt valószínűleg nem tisztította meg a doboz
> felső
> részét, és így jutottak a szervezetébe a megszáradt
> patkányvizeletben
> jelenlévő halálos kórokozók.
>
> A dobozos üdítőket és egyéb konzerveket gyakran olyan
> raktárakban
> tárolják, ahol elszaporodtak a rágcsálók, és általában
> mindenfajta
> tisztítás nélkül érkeznek az élelmiszerboltok polcaira.
>
> Ha italt vagy ételt veszel konzervdobozban, mosd meg gondosan
> mosószeres vízzel, mielőtt a hűtőszekrénybe tennéd.
> Az INMETRO (Spanyolország) vizsgálatai szerint az üdítős
> dobozok
> fedele szennyezettebb, mint a nyilvános WC-k ülőkéi.
> Olyan mennyiségű baktériumot és csírát mutattak ki, ami
> mindenképpen
> indokolja, hogy vizes-mosószeres tisztítás nélkül ne tároljuk,
> érintsük ezeket a dobozokat!
> -ÉS PERSZE EZ NEM CSAK NYÁRON IGAZ!!!
> A gyerekek és a fiatalok fokozottan veszélyhelyzetben vannak, mert
> nekik szokásuk - úton, útfélen a dobozból ivás!!! -
>
> Kérlek, küldd szét ezt az üzenetet minél több
> ismerősödnek!!!


#1443 Név: Kis Gábor 2012.05.23 18:02:49

A Fehér Ház


#1442 Név: Kis Gábor 2012.05.22 18:09:38

HATALMAS ! Hiába a pesti humor mindig naprakész!!


         A  nyuszika ül a fa tövében és írogat. Arra megy a
róka és
  megkérdi:

       -  Mit  írsz  nyuszika?
       -  Szakdolgozatot arról, hogy a kisállatok hogyan
tudják megvédeni
  magukat a nagyvadaktól!
       -  Ez  hülyeség !    Gyere a  bokorba,  és  mutasd  meg!
       -  A  róka  csupa véresen  jön  ki, a  nyuszikának
semmi  baja!
       -  Arra   jár  a  farkas,  és ő  is  megkérdi  a
nyuszikát:
       -  Mit  írsz  nyuszika?
       -  Szakdolgozatot  arról, hogy a kisállatok hogyan
tudják megvédeni
  magukat a nagyvadaktól!
       -  Ez  hülyeség !  Gyere a bokorba, és mutasd meg!
       -  A farkas csupa véresen jön ki, de a nyuszikának
semmi baja!
       -  Arra jár a medve !  Megkérdi:
       -  Mit  írsz  nyuszika?
       -  Szakdolgozatot arról, hogy a kisállatok  hogyan
tudják megvédeni
  magukat  a  nagyvadaktól!
       -  Ez  hülyeség !   Gyere a bokorba, és mutasd meg!
       -  A medve  csupa véresen jön ki, de a nyuszikának
semmi baja ! Kijön
  utána az oroszlán, és így  szól:
       -  Látod  nyuszika,  nem az számít, hogy miről  írsz
szakdolgozatot,
  hanem  az, hogy ki  a   konzulensed!


#1441 Név: Kis Gábor 2012.05.22 18:08:37

Egy ügyvédnek sosem szabad megkérdeznie a tanút, ha nincs
felkészülve a
válaszra.
Egy kis faluban zajló perben az ügyész behívta első tanúját,
egy idős
nagymamát. Odalépett a tanúhoz és megkérdezte tőle:
- Takács néni, ismer engem?
Mire a hölgy:
- Persze hogy ismerlek. Gyerekkorod óta ismerlek, és mondhatom,
kiábrándultam belőled. Hazudsz, csalod a feleségedet,
befolyásolod az
embereket, rágalmazod őket a hátuk mögött. Nagy embernek
hiszed magad,
miközben annyi eszed sincs, mint egy utcaseprőnek. Igen,
persze hogy
ismerlek.
Az ügyésznek tátva maradt a szája, azt sem tudta, köpjön
vagy nyeljen. Némi
gondolkodás után a terem másik végébe mutatott és megkérdezte:
- Takács néni, ismeri a védőügyvédet?
- Hát persze. A védőügyvédet is gyerekkora óta ismerem.
Gyenge jellem,
italos természetű, senkivel sem tud normális kapcsolatot
teremteni és mint
ügyvéd egyike a legrosszabbaknak az országban. Hogy el ne
felejtsem, ő is
csalja a feleségét méghozzá három nővel, az egyik a maga
felesége, ügyész
úr... Igen, ismerem.
A védőügyvéd sokkot kapott. Erre a bíró magához kérte az
ügyészt és az
ügyvédet, és nagyon halkan így szólt hozzájuk:
- Ha bármelyikük megkérdezi a hölgytől, hogy ismer-e engem,
esküszöm, hogy
börtönben fog megrohadni.


#1440 Név: Kis Gábor 2012.05.21 20:12:41

Üdítő korosabb uraknak


#1439 Név: Kis Gábor 2012.05.21 20:12:04

Az élelmiszeripar trükkjei
2012, április 21 - 10:37 — Zsani

Az NDR észak-német televízió két napja egy 45 perces dokumentumfilmet mutatott be az élelmiszeripar leggyakoribb fogásairól, melyek egytől-egyig a fogyasztók megtévesztésével, félrevezetésével trükköznek. Azok, akik nem értik a nyelvet, vagy nincs idejük végignézni a filmet, most elolvashatják, mi is volt benne. A film megtekinthető ezen a linken. Érdemes belenézni, akár a szükséges nyelvtudás nélkül is, mert a cikk segítség lehet a látottak megértésében.

A film általában véve személetes és hiteles. Vannak benne érzékszervi tesztek, megszólalnak szakemberek, készültek laboratóriumi tesztek és megismerhetjük az utca emberének véleményét is.

„Ragasztott" sonkák

A németek, akárcsak a magyarok nagyon kedvelik a sertés sonkát. Most olyan sonkákról lesz szó, amelyek előre csomagolva, vékonyra szeletelve kaphatóak a diszkont áruházakban, szuper-és hipermarketekben. Az áruk viszonylag kedvező. De ha jobban szemügyre vesszük ezeket a szeleteket, szokatlan jelenségeket lehet felfedezni: a hús rostjai össze-vissza futnak, a színe is furcsán váltakozó, és olykor szemmel láthatóan szabályos tagolódás is látható.

A filmesek laboratóriumban is megvizsgálták a mintákat. Az eredmény megdöbbentő: a minták többségében legalább 3 különböző sertés DNS-ét fedezték fel egyetlen szeleten belül. Ami azt jelenti, hogy a vizsgált gyártók (Die Thüringer, Mühlenhof) a fogyasztókat megtévesztve nem igazi sonkát árulnak, hanem több sertés húsát összekeverve olyan állagot, formát imitálnak, mintha az egyetlen egy sertés sonkájából lett volna levágva. A gyártók a megkeresésre azt mondták, hogy nyomás alatt, préselve készülnek ezek a sonkák. Korábban, 2010-ig legális volt az az enzim (thrombin) használata is, amivel az apró húsdarabokat, nyesedéket össze lehet ragasztani.

A folyamat roppant egyszerű, a filmben is látható, hogyan lehet házilag is gyorsan húsdarabkákból egybeolvadó hústömböt varázsolni. Két középkorú háziasszony segítségével el is készült a házi ragasztott hús. Interneten rendelet enzimmel keverték össze a húskockákat, és fóliába csavarva egy éjszakát pihenve olyan állagú húskészítmény készült el így, mintha az egy az egyben egy darab hús lenne.

A legrosszabb ebben a történetben az, hogy egyik csomagoláson sem volt feltűntetve arra vonatkozó utalás, hogy a hús nem ugyanaz, mint az igazi sonka, hanem több állat húsa van összekeverve, ezért ez egy súlyos csalás, átverés. A fogyasztóknak joguk van tudni, mit vásárolnak, mit esznek, de ezt egy ilyen sonka esetében nagyon nehéz megállapítani a boltban becsomagolt állapotuk miatt. A lehetséges védekezés az ilyen megtévesztés ellen, ha megbízható helyen, piacon, vidéken vásárolunk igazi sonkát.

Imitációk 

Számos olyan termék kapható az élelmiszer üzletekben, melyek külsőre és sokszor nevük alapján is összetéveszthetőek egy sokkal jobb minőségű termékkel. Ilyen tipikus példa a garnélát utánzó (külsőre és ízre is) halnyesedék, a drága, előkelő kaviárnak látszó olcsó kaviár, ami leggyakrabban a tengeri nyúlhal ikrája csupán, vagy a lazacfilének látszó lazacszínűre színezett alaszkai tőkehal filé. De talán a legismertebb a nálunk is kapható pizza feltétek, melyek ugyanúgy vannak csomagolva, mint a sajt vagy a sonka felvágott tömbje. Sőt sok esetben mellettük találhatóak a pulton, így esélyes, hogy sokan rutinból az olcsóbb ár miatt anélkül vásárolják meg, hogy tudnák, nem sok köze van a sajthoz vagy a húshoz.

Itt kétféle termékről van szó. Az egyik a műsonka, a másik a műsajt (növényi sajt). Ezeket a filmben le is tesztelték házi körülmények között: pizza készült belőlük. Nyersen egyik alapanyag sem váltott ki túl sok bizalmat, egyiket sem találták ízletesnek, inkább sósnak, lisztesnek, füstölt ízűnek és zsírosnak jellemezték őket. Az összetevőik is elég elrettentőek. A műsonka csupán 51%-a sertés hús, a másik felét szójafehérje, glükóz szirup, burgonya keményítő, fűszerek, adalékok alkotják. A műsajt elsősorban növényi zsírok, olajok, állományjavítók, adalékok egyvelege. A gusztusosan elkészített pizza a kóstolás után meglepő eredményt hozott. A tesztelők úgy nyilatkoztak, hogy mennyire ijesztő az a tény, hogy az íz ilyen formában (sütve, pizzának elkészítve) egészen jó, élvezhető. Sajnos, az is csak egy jó trükk, ahogy az olcsó, rossz minőségű élelmiszerek érzékszerveinket becsapják.

Ezek a termékek sokkal rosszabb minőségűek, mint azok, amire hasonlítani akarnak. Az áruk mindig árulkodó, az imitált terméknél jóval kedvezőbben lehet megvásárolni ezeket.

Igazi marketing fogás az is, hogy vannak olyan húsok, elsősorban darált húsok, melyeket csökkentett zsírtartalmukkal hirdetnek. Alacsonyabb kalória bevitelt ígérnek vele, ami a diétázóknak, magukra figyelőknek jól is hangzó hívó szó. Ezek a termék azonban akár 30 %-kal kevesebb húst, de helyette olcsó adalékokat (pl. szóját) tartalmaznak. Sőt, az áruk még a 100%-os húsnál jóval drágábbak, ezzel is azt a látszatot keltve, hogy ez jobb, egészségesebb, mint a hagyományos társai.

Ízek fogságában 

Egy Maggi instant gombaleves áll ennek a résznek a középpontjában (de lehetne bármelyik gyártóé, nem a márka a lényeg). Szépen, gusztusosan tálalt gombaleves a csomagoláson. És ha már gombaleves, felmerül a kérdés, vajon mennyi gombát tartalmaz? Az utca embere 3-4-5 gombára tippel, de a válasz sajnos elég szomorú: az egész tasak mindössze 3,6 %-a gomba, ami kb. egy darab champignonnak felel meg.

Az összetevők a film kedvvért egy laborban kis üvegcsékben, pohárkákban sorakoznak. Amiből még a gombánál is több van egy ilyen gombalevesben, az a módosított keményítő, a rizsliszt, a búzaliszt, a növényi zsírok és olaj és a különféle adalékok, ízfokozók. A Nátrium-glutamát itt is jelen van, akárcsak a legtöbb félkész- és készételben. Arra hivatott, hogy fokozza az ízvilágot. A szakértő elmondja, hogy ez az adalék nagyon vitatott, mivel sokan érzékenyek lehetnek rá. Fejfájás, rosszullét, szapora szívverés lehet a következménye, ha sokat fogyasztunk belőle. Másik tipikus kellemetlen mellékhatása, hogy kikapcsolja az éhségérzetünket, vagyis hiába vagyunk már tele, akkor sem érezzük ezt, így falunk, tömjük magunkba az ételt. Házilag készített gombakrémleves készített a korábban is szakácskodó hölgy, amelyet csukott szemmel kellett megkóstolni és összevetni a poros levessel. A pizzánál hasonlóan a porleves sem szerepet rosszul, az ízfokozónak és a különféle adalékoknak köszönhetőek egészen jó állagot, ízvilágot képes produkálni. Ami rossz, mert további fogyasztásra ösztönöz, pedig a sok mesterséges íz, adalék nem egészséges.

A másik jellemző példa az egészséget szimbolizáló gyümölcsökkel kapcsolatos. Számos olyan smoothie, joghurt, üdítő, gyümölcslé kapható, amely kiemel egy-egy egzotikusabb, különlegesebb gyümölcsöt, s azzal akarja eladni a terméket. Példaként egy málnás-gránátalmás smoothie-t hoztak fel, amely mindenféle gyümölcs (szőlő, alma, körte, banán) mellett összesen 10 százalékát adja ki együttesen az italnak (egy csepp gránátalma, négy darab málna). De volt szó 36%-ban mazsolából készült bio müzli szeletről, amit ritkább és egészséges bogyós gyümölcsös ízével hirdettek. Elég gyakori, hogy az olcsóbb, könnyebben kezelhető gyümölcsök (alma, narancs, szőlő) vannak túlsúlyban abban a termékben is, amelyet ritkább, drágább, különlegesebb gyümölccsel reklámoznak. Ezért érdemes mindig elolvasni, mik az összetevők, hogy ne fizessünk többszörös árat egy almaléért, csak mert nyomokban más gyümölcsöt is tartalmaz.

Az összetevők sorrendje a mennyiséget is jelölik csökkenő sorrendben. Így el tudjuk dönteni, hogy az általunk érdekes összevevő milyen arányban fordul elő.

Frissnek látszó húsok 

Nálunk is gyakori, hogy diszkontáruházak, szuper- és hipermarketek védőgázas csomagolásban kínálnak húsokat. Elgondolkodtató, hogy miért lehet az, hogy ezek a termékek általában szépen piroslanak, egészségesnek, frissnek tűnnek, amikor nyilván idő kellett ahhoz, hogy előkészítsék, becsomagolják és leszállítsák őket. A napokig is a húspultban várakozó húsok színe sajnos a valóságban csak optikai csalódás. Magas, kb. 70-80 %-os oxigénnel dúsított a dobozok levegője, amely a hús külső rétegét varázsolja üdévé. Azonban a felszín alatt már más a helyzet. Felvágva, elkészítve érzékszerveink észlelik, hogy a hús rágós, aszott, akár szagos is, mivel nem friss, csak annak látszik. Ezt a trükköt még évekkel ezelőtt a Foodwatch leplezte le, de a gyártókat, forgalmazókat nem hatja meg.

Megelőzhetjük a kellemetlenségeket, ha nem kockáztatunk, s nem vásárolunk ilyen ki tudja, mikori húst, ha bejáratott hentesnél, piacon vagy vidékről szerezzük be a húst.

Marketing fogások 

A vásárlást, döntéseinket nagyban befolyásolják a reklámok és a marketing fogások. Ezek jól tudják, hogyan lehet hatni szokásainkra, érzékeinkre, érzéseinkre, s hogyan lehet vásárlásra ingerelni, ösztönözni. Ha nem vagyunk kellően szemfülesek, könnyen a csapdába eshetünk.

A filmben látható egy jó példa arra, hogyan ösztönzik a kolbász, virsli vásárlókat további költekezésre. Praktikus, de ingerlő is egyben az, ahogy a húspulton sorakoznak a ketchupos flakonok, amelyeket a háziasszonyok könnyen gondolkodás nélkül a virsli mellé beraknak a kosárba. Ezt teszik rendszeresen saját bevallása szerint a film egyik háziasszonya is.

A másik hölgy szem előtt tartja, hogy a vásárolni kívánt termék hazai vagy regionális termelőtől származik-e. A hazai termékek kedveltsége jellemző, ezért is lehet jó marketing fogás, ha egy terméket egy adott régió, tradíció nevén adják el. Ilyen az a rügeni hering, ami nevével ellentétben nem a híres Rügen-szigetek környékén lehalászott és tradicionálisan feldolgozott halból készül, hiába a neve erre utal. A valóságban Lengyelországból származik. Hasonlóan csalódást keltett az utca emberében, hogy egy híres Heidehonig feliratú méz nem a szász Heide térség méltán híres méze, hanem ezen a néven futó EU-tagországból származó egyéb méz.

Másik jellemző trükk, hogy külön jelölik az élelmiszereken, ha az nem tartalmaz valamilyen mesterséges adalékot: általában színezéket, tartósítószert, cukrot, zsírt. Ilyenkor is célszerű elolvasni az összetevőket, mert bár jóllehet a jelölt mesterséges adalék nincs benne, az nem zárja ki, hogy másféle adalékot ne mellőzne. Mert leginkább azt jelenti, hogy más olyan van benne, ami szintén nem jó.

A film számos tipikus, gyakori trükkre hívja fel a figyelmet, amiket legkönnyebben úgy lehet kivédeni, ha felkészültek vagyunk, tudjuk, nem felejtjük, mivel állunk szemben. A legjobb módszer, ha mindig elolvassuk az összetevőket, és kerüljük a félkész- és készételeket, valamint igyekszünk megbízható árusoktól, boltokban vásárolni.

A filmet készítette: Verena von Ondarza és Dirk Zblewski

A cikk szerzője: Hagara-Nagy Nóra


#1438 Név: Kis Gábor 2012.05.21 20:07:49

Kína Hídjai


#1437 Név: Kis Gábor 2012.05.21 20:07:14

Watch this---Ez sem akármi

<<Nézd meg teljes képernyőn is>>


#1436 Név: Kis Gábor 2012.05.21 20:05:50

Eperkrém sütés nélkül
Ha egy gyors epres desszertre vágyik, íme, egy pár perc alatt összeállítható finom epres finomság nyárra.
Hozzávalók:
50 dkg friss eper, 8 dkg cukor, 1cs. vaníliás cukor, 20 dkg túró, 1 dl tejszín.
Az epret megmossuk és megtisztítjuk, majd néhány nagyobb szemet félre teszünk a díszítéshez. A többit a cukorral együtt a vaníliás cukorral és a túróval összeturmixoljuk.
A tejszínhabot kemény habbá verjük és óvatosan az eper krémbe forgatjuk. A krémet üvegpoharakba töltjük félbe vágott eperszemekkel és tejszínhabbal díszítjük majd jól lehűtve tálaljuk.


#1435 Név: Kis Gábor 2012.05.21 20:04:57

Klikkelj a linkre, aztán mozgasd az egeret a gerincen

megmutatja, hogy melyik csigolya hol okozhat problémát

http://www.chiroone.net/askthedoctor/index.html

 


<< < [1] [2] [3] ... [413] [414] [415] ... [548] [549] [550] > >>