Vissza

Tisza-tó



2010. július elején Kovács János barátom öt napot töltött a Tisza-tónál, az alábbi leírás az ő tapasztalatain alapul.

A Tisza-tó (Kiskörei-víztároló) Magyarország második legnagyobb tava, a mesterséges tavak közül a legnagyobb. Egyediségét az adja, hogy a Tisza keresztülfolyik rajta, ezért állandóan cserélődik a vize, és az áradások alkalmával sokat változik a vízszint. A tavat elsősorban ipari céllal hozták létre az 1970-es évek elején, 1973-as felavatása országos hírű esemény volt. A tó alsó végében, Kiskörénél vízlépcsőt építettek, ezzel tudják szabályozni a vízszintet, itt folyik keresztül állandóan a Tisza vize, több méteres eséssel hagyva el a tavat. A kiskörei zsilip mellett vízi erőmű működik, mely nagy mennyiségű áramot termel a környék ellátására, valamint a felduzzasztott víz hosszabb szakaszon teszi lehetővé a tiszai hajózást, mint azelőtt. A harmadik, talán előre nem számított következmény egy gazdag élőhely lett az állatok, növények számára és egy nyári üdülő- és fürdőövezet létrejötte strandokkal, szállodákkal és egyéb szórakoztató létesítményekkel. Ma a Tisza-tó és környéke önálló üdülés-közigazgatási régiót alkot. A tó környéke állami közigazgatás szerint Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékhez tartozik. Közúton a tó Budapest illetve Miskolc felől az M3-as autópályáról Füzesabonynál Dormánd irányába letérve Besenyőteleken át a 33-as főúton közelíthető meg, vagy Budapest felől az M3-asról Nagyfügednél letérve Hevesen át. A part menti településeket mellékutak kötik össze, Tiszafürednél és Kiskörénél is közúti és vasúti híd íveli át a tavat (utóbbi egyszerre vasúti és közúti híd, ebben a tekintetben országosan egyedülálló). Vasúton a Budapest-Miskolc fővonalról Kál-Kápolna állomásnál leágazó, Kisújszállásra vezető mellékvonalon illetve a szintén e fővonalból Füzesabonynál leágazó, Debrecenbe vezető mellékvonalon érhetjük el a tavat. Előbbi Kiskörénél és Abádszalóknál, utóbbi Poroszlónál és Tiszafürednél érinti állomással a tó térségét. A tó idegenforgalmi vonzerejét fokozza a Hortobágy, Debrecen és Mezőkövesd – vele együtt a Zsóry gyógyfürdő – viszonylagos közelsége. A tó jobb partja mentén helyezkednek el Kisköre város, Tiszanána, Sarud, Újlőrincfalva, Poroszló, Borsodivánka, Négyes, Tiszavalk, Tiszabábolna és Tiszadorogma községek. A bal part mentén Tiszafüred várost, a hozzá tartozó Tiszaszőlőst, valamint Tiszaderzs községet és Abádszalók várost találjuk. A tó északi, holtágakkal, erdőkkel, nádasokkal tarkított vadregényes fele a Hortobágyi Nemzeti Parkhoz tartozik, Poroszló és Tiszanána között nyugati irányban pedig a Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet helyezkedik el. Északon közel van a Borsodi Mezőség Tájvédelmi Körzet, keleten pedig a Hortobágyi Nemzeti Park névadó szikes pusztasága. A keleti part a Nagykunságnak, mint történeti tájnak a része. Ezen festői alföldi tájak veszik körül a Tisza-tavat. Kisköréről látni lehet a Mátra és a Bükk távoli kéklő hegyeit. Nyáron, meleg napsütéses időben a tó vidékét járva egy igazi alföldi táj látványában lehet részünk, de más évszakokban is szép ez a vidék. Az építészet csodáit kereső turistának nem sok, de a természet iránt rajongóknak, pihenésre, csendre vágyóknak annál több élményt nyújt e táj. Vegyük sorra a tó menti települések látnivalóit!

Kisköre

Kisköre ugyan néhány éve város, ám teljesen falusias a településképe. Érdekes módon a város szélén, a főútra merőlegesen áll a XVIII. századi római katolikus templom, melynek értékesek belső szobrai és oltárképe. A templom mellett alakult ki a városközpont földszintes házakkal, egy szép parkkal és a XIX. század végén épült neoklasszicista volt községházával (ma benne működik a Tourinform iroda). A településen tájház is van, mely egy XIX. század közepén élt gazdacsalád életkörülményeit mutatja be. A város strandja az egyik legnagyobb a tó körül. A tóparton áll a vízmérnökség székháza, amely a vízlépcsővel és a vízi erőművel együtt vezetéssel, előzetes bejelentkezés után látogatható. Itt érdekes előadást hallhatunk a tó és a vízlépcső történetéről, és egy hatalmas maketten be is mutatják a tavat és környékét. A strand közelében, a Platánsoron működik a faházas Saturnus kemping, vele szemben pedig az azonos tulajdonban lévő emeletes panzió. A városban pizzériát, cukrászdát és éttermet is találunk, illetve több panziót. A vasútállomás a város nyugati szélén van.

Tiszanána

Tiszanána főutcáján sok régi parasztházat láthatunk, melyek előreugró esővetőjükkel és előtornácukkal a palócföldi házakhoz hasonlítanak.


Sarud

Sarudon jól kiépített tavi strand és tájház van.


Újlőrincfalva

Újlőrincfalva apró, XVIII. századi eredetű település, érdekessége, hogy egymás mellett két barokk temploma is van: egy római katolikus és egy református. A falu közelében volt Óhalászi, az egyetlen olyan kistelepülés, amelyet a tó kialakításakor el kellett árasztani.


Poroszló

Poroszló a Tisza-tó egyik legnépszerűbb üdülőhelye. A község központjában a szép szecessziós községháza és a barokk református templom látható. A tó itteni részén különleges vízi tanösvényt alakítottak ki: a nádasban és szigetein kiépített pallókon lehet végigsétálni több kilométer hosszan, egy helyen kilátótorony is van, több helyen pedig madármegfigyelő kunyhók, ahol fel van tüntetve, hogy milyen madarakat és növényeket láthatunk, ha körbenézünk. A tanösvény mellett külön díj ellenében tavi hajókázásra is van mód, de a tanösvény egyébként is csak kishajóval közelíthető meg a partról.


Tisza-tó

Tiszafüred a tó környékének legnagyobb települése. Innen vasúton vagy busszal érhetjük el a közeli Hortobágy községet, ami a hortobágyi puszta látogatóközpontja. Tiszafüreden jól kiépített, télen is üzemelő fedett gyógymedencével és több más medencével (pl. egy fedetlen kis gyógymedencével) rendelkező strandfürdő működik, és itt található a környék legnagyobb, modern szállodája, a gyógymedencés Hotel Tisza Balneum. Tiszafüred népi fazekassága a múltban messze földön híres volt, a közelmúltban még űzték itt ezt a mesterséget.


Tiszaderzs

Tiszaderzs szép régies faluképével és református templomával kellemes sétára ad alkalmat.


Abádszalók

Abádszalók Tiszaabád és Tiszaszalók egyesítéséből létrejött egykori nagyközség, 2005-től városi rangja van. Tavi strandjának partja homokos, vízi csúszdával rendelkezik. A strandtól a városközpont felé üzletsor vezet, ahol sokféle szuvenírt lehet kapni. Itt van a Tourinform iroda is. A központban modern autóbusz-pályaudvar van, ahonnan rendszeres közlekedés van Kisköre és Tiszafüred irányába. A vasútállomás messze van a várostól, csak busszal érdemes kimenni odáig.


Mint már fent említettük, a Tisza-tó valamelyik településén megszállva (Kisköre, Abádszalók, Poroszló és Tiszafüred ajánlható a gépkocsival nem rendelkezőknek, a jó tömegközlekedés miatt) pár egynapos kirándulást téve busszal körbeutazhatjuk a tavat, egy napos kirándulást tehetünk Mezőkövesdre, illetve a Hortobágy érintésével Debrecenbe, sőt Hajdúszoboszlóra is.*

*forrás: dr. Czellár Katalin – dr. Somorjai Ferenc: Magyarország. Negyedik, bőv. és jav. kiadás. Panoráma, 2005. (útikönyv)
Kovács János Viktor
2010. október


Vissza

Főoldal >> Fotók >> Túraleírások >> Webáruház >> Körlevelek >> Verseim >> Dalok >> Iskola >> Elérhetőségeim >> Vendégkönyv