Bodrogköz

A Bodrogköz a Bodrog, a belé ömlő Latorca és a Tisza folyók által közrezárt, nagyrészt sík, alföldi, részben mocsaras terület, melynek déli fele Magyarországhoz (Borsod – Abaúj – Zemplén megyéhez), északi fele pedig Szlovákiához tartozik. Utóbbi területet Felső-Bodrogközként, míg előbbit Alsó-Bodrogközként is emlegetik. A táj délnyugati csücske, vagyis Zalkod, Viss és Kenézlő községek területe az úgynevezett Bodrogzug, melyet régebben Szigetköznek is neveztek vizekkel közrezárt helyzete miatt. A teljes Bodrogköz területén összesen mintegy ötven község és néhány kisebb város található, nagyobb részük a szlovák oldalon. A lakosság ma is zömmel magyar, református, illetve kisebb részben görög katolikus ruszin (kárpátukrán) csoportok is megtelepedtek itt a XVIII. századtól (Zemplénagárd, Dámóc), és élnek itt római katolikus magyarok, valamint romák is. A Bodrogköz árvízmentesítése a XX. század elejéig nem volt teljesen megoldott, így a nyári időszakban fellépő viszonylagos elzártság, vizektől körülzártság miatt lakossága nem nagyon költözött szét, népi kultúrája pedig sokáig régies maradt. A falvak eredetileg homokhátakon ültek meg, melyeket szinte mindenfelől mocsár és láp vett körül. Ma ennek a lápvilágnak már csak maradványai vannak meg. A Bodrog mentén az árvízmentesítés eredményeképp nagyon sok holtág (morotva) húzódik, melyek még változatosabbá teszik e tájat, és találhatók morotvák kisebb számban a tiszai részen is. A területet „Magyarország bölcsőjeként” is emlegetik, mert – amint ezt a számtalan, itt előkerült honfoglalás kori sírlelet is bizonyítja – a Vereckénél bejövő magyarság egyik legelső hazai szállásterülete volt. Sokáig emiatt vallási és kulturális vezető szerepe volt a régiónak, legalábbis a korai Árpád-korban. Ma a magyarországi Bodrogköz egy félreeső, kevéssé ismert része hazánknak, melyet főleg elöregedő, elszegényedő falvak alkotnak. A XIX. század második felében az úgynevezett Sárospataki Alsóhatárban (Sárospataknak a Bodrogközre eső külterületén) közép-tiszai, dél-alföldi telepesek kiterjedt tanyavilágot hoztak létre. Ennek az elzártságnak ellenére sok érdekes kincse van e tájnak. A bodrogközi magyar táncok, népi muzsika ma is kedvelt darabjai a néptáncegyütteseknek és népi zenekaroknak, a magyar néprajzban pedig külön számon tartott fogalom a színes bodrogközi szőttes és a falvanként eltérő egykori viselet. A Bodrogközről sokan sokfélét írtak, de máig a legjobb, legolvasmányosabb néprajzi és egyben szépirodalmi mű Balassa Iván (1917-2002.) „Lápok, falvak, emberek” című könyve (Budapest, 1975.). A könyvet a bodrogközi születésű kiváló grafikus, Czinke Ferenc (1926-2000.) illusztrálta. A táj magyarországi idegenforgalmi látnivalói főként három egymás melletti, szlovák határ menti, egykor ugyancsak vízzel körülzárt községbe: Karosra, Karcsára és Pácinba összpontosulnak. E falvak vasúton nem, csak országúton közelíthetők meg Sárospatak vagy Sátoraljaújhely felől, gépkocsival vagy a Borsod Volán menetrend szerinti járataival. A Bodrogköz legfontosabb városi és közlekedési központjai régen is, ma is a területén kívül eső Sárospatak és Sátoraljaújhely, valamint a szlovák oldalon Királyhelmec. A magyarországi Bodrogköz egyetlen városa és közigazgatási központja a Tisza mellett fekvő Cigánd, mely azonban csak 2004-ben kapott városi rangot.

Karos község Sárospataktól keletre a második település. Nevezetessége a falun kívül, az országút mellett elterülő Honfoglalás Kori Emlékpark. Ez egy hajdani honfoglalás kori magyar temető, melyet 1986-ban találtak meg. A temetőben több előkelő személy nyugodott a leletek tanúsága szerint. Különösen értékes lelet az úgynevezett karosi tarsolylemez, melyhez hasonlóból másutt csak nagyon kevés került elő. Valószínűleg annak a nemzedéknek a tagjait temették ide, akik még közvetlenül részt vettek a honfoglalásban, ugyanakkor a sírokban talált nyugati pénzérmék mutatják, hogy a kalandozásokban is. A leleteket ma a budapesti Nemzeti Múzeumban őrzik. A helyszínen a 2000-es évek elején emlékparkot alakítottak ki, melynek közepén egy gúla alakú emlékmű magasodik, az egyik előkelő vitéz sírját jelölve. Az emlékmű magában egyesíti a honfoglalók ősvallásának és a kereszténységnek a szimbólumait, egy mongol szobrászművész alkotta. Körben a sírok helyét faoszlopok jelölik, több sírnál táblán olvashatók a hozzá kapcsolódó fontosabb információk. A park szabadon látogatható egész évben. Különösen szép látványt nyújtanak a távolban magasodó, Sátoraljaújhely feletti Sátoros-hegyek és a szlovákiai oldalról idelátszó dombok.

Karcsa mintegy 2100 lakosú község. Egyedülálló látványossága a román kori református templom (Táncsics u. 6.), mely igen szép állapotban maradt meg. A XI. században épített körtemplom (rotunda) elé a XIII. században, még szintén román stílusban egy háromhajós hosszházat építettek, így a rotunda lett a templom szentélye. A rotunda téglából, míg a hosszház vörös kőből épült. Különösen szépek az állatalakokat ábrázoló külső faragások és a félköríves ablakok. A templom belseje egyszerű, fehérre meszelt, de így is igen szép. A karcsai templom építéséhez monda is fűződött a helyiek képzeletében: a templomot a Karcsa patakban lakó tündérlányok építették, ám a hajnali kakasszóra elejtették a harangot, így az a patakba süllyedt. Később tizenkét pár ökrös szekérrel sem lehetett kivontatni. Azóta a harang százévente egyszer megkondul, de helyéről kiemelni már nem lehet – vélték a helyiek. A falu mondahagyománya egyébként annyira gazdag, hogy „Karcsai mondák” címmel külön könyv jelent meg az Új Magyar Népköltési Gyűjtemény XI. köteteként, Balassa Iván szerkesztésében, 1963-ban. A templom melletti telken áll a tájház, melyben a Bodrogközre jellemző régi lakásbelsőt és használati tárgyakat, így többek közt a híres piros díszítésű szőtteseket is megcsodálhatjuk. Az egykori kamrában alakították ki Nagy Géza (1930-2002.) helyi tanár, néprajzkutató emlékszobáját, személyes tárgyaival berendezve. A tájházat és a templomot a gondnok kérésre kinyitja.

Pácin 1600 lakosú falu, kisforgalmú határátkelőhely Szlovákia felé. A faluból származik Farkas Bertalan (1949-), az első magyar űrhajós édesapja (maga Farkas Bertalan a szabolcsi Gyulaházán született). Nevezetessége a gyönyörű Mágocsy várkastély, mely 1581-től épült késő reneszánsz stílusban, korábban itt állt erődítmény felhasználásával. Országosan kiemelkedő műemléke ennek a korszaknak a kéttornyos, egyemeletes, négyszög alaprajzú, fallal és őrtornyokkal kerített várkastély. Egykor vizesárok és farkasverem is védte, ám mégsem a védelmi, hanem már inkább a kényelmes, reneszánsz életérzést biztosító lakófunkció vezérelte az építtetőket. Ezért is egyedülálló hazánkban ez a várkastély, ugyanis más reneszánsz kastélyainkat többnyire középkori várak átalakításával vagy bővítésével alakították ki, a pácini várkastély viszont eleve reneszánsz stílusban épült. Később többször átalakították, de így is megőrizte késő reneszánsz jellegét. Figyelemre méltó a pártázatokat díszítő sgraffito díszítés és a sarkokat díszítő armírozás, a főkapu feletti Mágocsy-címer (1581.) valamint az emeleti ajtókereten az Alaghy-címer (1591.). A várkastély ma a miskolci Herman Ottó Múzeum kiállítóhelye. Benne a földszinten rekonstruált reneszánsz lakó- és gazdasági tereket, az emeleten korabeli bútorokkal berendezett főúri enteriőrt láthatunk, belépő ellenében. A várkastélyt hatalmas ősfás parkerdő veszi körül, mely szép sétára ad lehetőséget. A Bodrogközben még akad néhány látnivaló: Zemplénagárd és Dámóc görög katolikus templomai a XIX. század elején épültek barokk stílusban, ikonosztázuk figyelemre méltó. Középkori alapokra épült Cigánd monumentális református temploma. Cigánd másik nevezetessége a falumúzeum, mely a bodrogközi tájházak közül a legjelentősebb gyűjteménnyel rendelkezik. Tájházat találunk még Ricse községben is, itt a másik látnivaló az ún. Juhászkút, Zukor Adolf hollywoodi filmgyáros ajándéka szülőfalujának az 1920-as évekből. Kisrozvágy falu határában egy honfoglalás kori település, Berzseny rekonstruált épületei látogathatók. Ha Sárospatakon vagy Sátoraljaújhelyen kirándulunk, és időnk engedi, ne mulasszuk el meglátogatni a Bodrogköz e szépségeit! A szomszédos Zempléni-hegység főbb nevezetességeit jelen honlapon Drimbe István leírása mutatja be, kiváló fotókkal illusztrálva. *