- Egy parkba csalta, félholtra verette és kifosztotta tulajdon vőlegényét egy magyar nő Londonban -
T. Henrietta (27) azzal ámította jövendőbelijét, hogy egy ígéretes albérletet kell megnézniük, és mindenképpen hozzon magával 200 font (80 ezer forint) előleget. A nő úgy intézte, hogy a Hampstead Heath-i parkon keresztül vágjanak át, ahol társai, P. László (24) és G. Gyula (29) már várták őket.
Egy szemtanú látta, ahogy leütik a pakisztáni származású férjjelöltet, többször megtaposták a fejét, majd az aljnövényzetben megfosztották a pénzétől és más értékeitől. Az áldozatot életveszélyes állapotban, súlyos fejsérülésekkel szállították kórházba.
A Blackfriars koronabíróság tárgyalásán aztán kiderült, hogy Henrietta és pakisztáni vőlegénye csupán kamuházasságra készültek, amiért az ázsiai férfi 4500 fontot (1,8 millió forint) fizetett volna. A támadás előtt három nappal azonban az anyakönyvvezető gyanúsnak találta a „szerelmespárt", és leállította az előkészületeket. Ezután próbált meg a magyar nő brutálisabb eszközökkel hozzájutni a pénzhez. T. Henrietta 5, P. László 8, G. Gyula 12 évi börtönbüntetést kapott. Utóbbi kettő novemberben egy magyar nőt is megkötözött és kirabolt. (Blikk)
Bal-Rad komm: A "magyar" alvilágnak is vannak bizonyos szintjei, melyek élesen elválaszthatók egymástól. - A legalsó szintek közé sorolhatók a kifejezetten brutális bűncselekményeket elkövetők; a fejtaposók, rablók, kizsebelők, ribancok, öregezők. - Miért ezek maradtak volna itthon?
Szépen öregbítik a Magyarország hírnevét, ezek a külföldön sem dolgozó, inkább csak tartózkodó és élősködő "magyar" álampolgárok. - És a baj az, hogy többnyire ezekből ítélik meg, azt a kb. 700 ezer külföldön becsületesen dolgozó magyart, - szégyenkezhetnénk miattuk, de nem tesszük. Mert az ilyenek nem magyarok.
És vannak olyan ostobák, - hogy belekötnek az amúgy szintén sokat dolgozó muszlimokba, egy lassan iszlám többségű városban. - Mert persze, nehogy azt higgye valaki, hogy bosszújuk,elmarad...