A Magyarok Szövetsége rendezett emlékezést a Horthy-féle nemzeti hadsereg megalakulásának évfordulóján.
„Tisztelettel emlékezz Horthyra!"; „A nemzeti hadsereg önkénteseire emlékezünk. Nélkülük ma szerb állampolgárok lennénk" – ilyen feliratú transzparensekkel vonultak vasárnap délután az alsóvárosi Földmíves utca 7. szám elé a Magyarok Szövetsége nevű szervezet tagjai.
Az esemény meghívóján Gaudi-Nagy Tamás és Szakály Sándor is szerepelt, de ők nem jöttek el.
A ház egykor a gazdakör tulajdona volt, homlokzatán egy dombormű volt látható, amit a Móra Ferenc Múzeumban őriznek. Az emlékmenet célja az is, hogy az alkotást helyezzék vissza eredeti helyére.
A menet a Kass-szállónál beszédeket hallgatott meg, innen az Alsóvárosi templomba, végül a Földmíves utcai épülethez ment.
(delmagyar)
(delmagyar)
Bal-Rad komm: Valami hihetetlen. Nemzetvesztők, országrontók, hazaárulók, akasztófára való bitangok, a magyar történelem szemétdombjának legalja népségének tiszteletére emelgetnek szobrogat, emlékműveket, rendeznek megemlékezéseket.
Horthy! Ez az politikusnak és tengerésznek (katonának is) abszolút tehetségtelen tetovált bohóc! Kártételen kivül más "eredményt" felmutatni nem tudott!
De vannak tisztelői! Vannak hivei! Imádói!
Mint ez a "Magyarok" Szövetsége nevű valami! "Tisztelettel emlékezz Horthyra!"
Nincs magyarföldön család, amelynek ne okozott volna gyászt, kárt ez a tetovált majom!
Vajon a tiszteletet követelők tanultak történelmet?
HIHETETLEN!