#4032 Név: Kis Gábor 2014.07.23 14:49:11

“Nemrégiben egy magyar és egy japán cég nyolcevezős versenyt rendezett a Dunán. A verseny előtt mindkét csapat keményen edzett, hogy a lehető legjobb teljesítményt érjék el. Mikor eljött a nagy nap, mindkét csapat tagjai nagyon jó formában voltak, mégis a japánok nyertek 1 km-es előnnyel.

A vereség igen érzékenyen érintette a magyar csapatot, teljesen mélypontra kerültek. A felső vezetés úgy döntött, feltétlenül kideríti a megsemmisítő vereség okát, ezért rögtön alkottak is egy team-et, akik ezen a projekten dolgoztak. Feladatuk az volt, hogy alaposan kivizsgálják az ügyet és megfelelő segítséget nyújtsanak. A sok vizsgálat után kiderítették, hogy a japánoknál heten eveztek, s egy ember kormányzott, míg a magyar csapatnál egy ember evezett és heten kormányoztak. A felső vezetés erre rögtön igénybe vette egy tanácsadó cég szolgálatait, s arra kérte őket, készítsenek tanulmányt a magyar csapat struktúrájáról.

Jelentős költségek kifizetése után, néhány hónap múlva a tanácsadó cég arra a következtetésre jutott, hogy a magyar csapatban túl sokan kormányoztak és túl kevesen eveztek.

A japánokkal szembeni következő vereséget elkerülendő megváltoztatták a csapat felépítését. Most négy kormányos volt, két főkormányos, egy kormányigazgató s egy ember evezett. Ezen kívül teljesítmény-értékelési rendszert vezettek be az evezősnél, hogy nagyobb teljesítményre ösztönözzék.

Bővítenünk kell evezősünk feladatait és nagyobb felelősséggel kell felruházni.

A következő évben a japánok nyertek, immáron 2 km-es előnnyel. A vezetés elbocsátotta az evezőst rossz teljesítménye miatt, eladták a csónakot is és leállították mindenféle beruházást az evezést illetően. A tanácsadó céget dicsérettel illették, a megtakarított pénzt pedig szétosztották a menedzsment tagjai között.”