Tanulságos történet Wass Alberttől, az összetartás erejéről

"- Tudják, én szegény fiú voltam és gyermekkoromban anyám
elszegődtetett a községhez disznópásztornak. Maguk most nevetnek,
pedig a disznók előtt megemelheti a kalapját minden ember. Tudják-e
milyen jó szándékú, becsületes állatok azok?

 

Három éven át jártam ki a legelőre velük, tavasztól őszig. Megismertem őket.
Hűségesek, tisztességesek. Értik? Szerettek engem! Pedig én nem
is voltam disznó, csak ember...

Nyelt egyet és egy pillanatig maga elé bámult a padlóra. Aztán folytatta:

- Egy őszön makkoltatni küldtek föl a hegyekbe. Akkor történt, hogy
farkasok kezdték kerülgetni a kondát. Volt a rám bízott állatok között
egy, amelyik mindig külön járt a többitől. Egy rühes, sovány kis
süldő. A többi nem tűrte meg maga között, mert, hogy maga alá
piszkolt, fektiben. Mert a disznó nagyon tiszta állat, tudják-e, az
elveri magától az ilyet. A konda szégyene volt ez a süldő. És éppen
erre mentek rá a farkasok.

- Reggel történt, alig valamivel virradat után. Éppen kitereltem az
állatokat a karámból s álmosan dűtöttem neki hátamat egy bükkfának,
amikor a visítást meghallottam. A kis rühes süldő megint valamivel
távolabb túrt a többitől s azt cserkészték be a farkasok. Négyen
támadtak reá egyszerre. De amikor én felütöttem fejemet a
sivalkodásra, már valamennyi disznónak fönt volt a feje és a következő
pillanatban az egész konda összeröffent s mint egy roppant fekete
henger rohant reá a farkasokra. Képzeljenek csak el kétszázegynéhány
disznót, tömötten egymás mellett, fölemelt ormánnyal rohanni, fújva és
fogcsattogtatva! Szempillantás alatt elkergették a farkasokat s a kis
rühes süldőnek néhány harapáson kívül semmi baja nem történt. Én pedig
sokat gondolkoztam akkoriban azon, hogy miért is védte meg a falka ezt
az egyet, akit amúgy is kitaszított maga közül s akit azután sem
fogadott vissza soha. De csak most jöttem rá: azért, mert disznó volt
az is.

- Hát látjátok, ezért szeretnék disznó lenni. Mert irigylem a
disznóktól a szolidaritást, ami az én emberi falkámból hiányzik. Mi
tanokat hirdetünk és jelszavakat halmozunk jelszavakra, de közben
mindenki csak önmagával törődik, nemhogy a kisujját is mozdítaná
másért. Ha akkor, ott az erdőn, az én disznófalkám is úgy viselkedik
mint ma az emberi társadalom: rendre az egész falkát fölfalhatták
volna a farkasok. Mint ahogy az embereket is fölfalja rendre
a,gonoszság és az önzés."  (Wass Albert)