A néprajz, a népek sajátságainak feljegyzése az ókorra nyúlik vissza. Magyarországon a legendák szerint már Szent Gellért is érdeklődéssel fordult a népi kultúra felé. A néprajz a 19-20. század fordulóján jelent meg a magyar egyetemeken. E múltbéli szokásainkat feltérképező tudomány ismerete választ adhat a jelen dilemmáira, a mai beteg társadalmunkfejlődésének gyógyító irányainak megtalálásában.

 

 

 

 

 

 

A néprajz azt írja le, amit a az évszázadok során önerejéből létrehozott a helyi közösségek és emberek, és ami még fontosabb, azt is leírja, hogyan éltek akkor, amikor kiegyensúlyozottak és boldogok voltak. Milyen volt a közösségük, a mindennapjaik, a közösségbeli, családbeli szerepeik, munkáik, ünnepeik. Ezért e tudomány eredményeit fel kell használni az egész nemzetre kiterjedő mai kultúrában is. 

 

 

A korábbi társadalmak fejlődésében az ösztönösségnek igen nagy szerepe volt. A jó állattartó gazda, földműves, kiváló énekes, mesélő, faragó vagy fazekas ösztönösen termelt és alkotott. A mai társadalomban viszont a tudatosság látszata a jellemző vonás. Látszólag tudjuk, mit akarunk, tudományosan meghatározzuk, hogy milyen úton akarjuk elérni azt. Ez azonban gyakran felületes látásmódot takar, mivel gyakran a természet törvényeit, a helyi sajátosságokat, életérzést sem vesszük figyelembe.

 

 

Ahhoz, hogy vissza tudjuk hozni a hagyományainban megőrzött értékeket, hogy beépíthessük mai szokásainkba azokat a szokáselemeket, amiktől eleink boldogok voltak, figyelembe kell venni az akkori paraszti társadalom működési területét: a tájat, annak környezeti sajátosságait, az abban kialakult életritmust, munkafolyamatokat, szokásokat stb.

 

 

 

 

 

A népi gazdasági technikák egy része mind a földművelésnek, kertkultúrának, mind az állattartásnak fejlettebb formáiba is beépíthető, s a helyi közösségi gazdálkodás újra elindítói, pl. a közösségi kertek kialakítói sok többletmunkát okoznak maguknak, ha nem veszik figyelembe a hasznosítható, régi, kipróbált tapasztalatokat. Ezek a több évszázad alatt jól bevált helyi tapasztalatok, a természet törvényeit vették figyelembe, így azok alkalmazása könnyebbé teszik ma is a közösségi gazdálkodás, közösségi kultúra újboli meghonosítását.

 

Ma már ugyan senki sem tud cséppel csépelni s tehénnel szántani is újra meg kell tanulni ha hiányzik a traktor. A talajviszonyokra, az időjárás helyi ismeretére vonatkozó tudást is újra meg kell szerezni.

 

A helyi népi kultúra csak ott és addig teremt új alkotásokat a maga hagyományos stílusában, amíg annak környezete biztosítja a helyi lakosok életfeltételeit szokásának megfelelő életvitelében.Jó példa erre a gazdag Sárközi művészet, melynek képviselői addig teremtették a népművészeti alkotásokat, hímzést, zenét, táncokat stb. amíg az elárasztott földeken való termelés, méhészet eltartotta a terület lakóit. Ahogy a folyószabályozással elvágták a lakosokat az életfeltételeiket biztosító ártéri területtől, a gazdag sárközi népi hagyományvilág is fokozatosan felszámolódott.

 

Kultúrát teremt a falusi nép ma is, csakhogy ez már nem a népdalok, népmesék világa. Ma a globalizmus korában joggal mondhatjuk, hogy a „modern műveltség”-ben, amit az informatika és tömegkommunikáció ad a falunak, sok a selejt (szentimentális ponyva, reality shaw-k,rossz filmek, giccses bagy gépi zene stb.), mindez nem jelent igazi kulturálódást – ehhez képest az igaz kisszámú és zárt formájú, de gyakran szenvedélyes erejű paraszti alkotások elérhetetlen magasságban vannak.

 

A néprajznak mint történeti tudománynak az a feladata, hogy különböző korszakokban a hazai néprajzi tájegységek hagyományos kultúráját vizsgálja. E gyűjtő- és feldolgozó munkája során még a részlettanulmányokban is az egész megragadására törekszik, a részleteket is az egész kultúrában igyekszik elhelyezni.

 

 

 

Néprajzi kis tájegységek - kattints rá nagyobb képért

 

 

Feladata ugyanis az, hogy minél teljesebb anyagot bocsásson a történeti megismerés rendelkezésére, és minél bővebb választékot nyújtson arra, hogy abból a haladó hagyományokat a jövő számára fel lehessen használni. Csak ritka kivételként esik egybe, amikor a kiváló gyűjtő feldolgozó művész is, aki az új kultúrába a nép hagyományos műveltségelemeit be tudja építeni, mint azt a népzenekutatók és a népi tánc esetében láthatjuk.

 

Ma is eltér a vélemény azzal kapcsolatban, hogy a hagyományos népi kultúrát, annak egyes elemeit hogyan és mi módon lehet beépíteni a mai kultúrába. Vannak, akik azt állítják, hogy nem szabad változtatni rajta, hanem a tartalmat és a formát egyaránt megőrizve kell azt átvenni. Tehát a faragókat, a fazekasokat arra akarták szorítani, hogy a régi, klasszikus darabokat másolják, legjobb esetben is utánozzák. Az ezt ajánlók a népi művészeteket egyáltalában nem, vagy alaposan félreismerték, hiszen azoknak egyik legjellemzőbb vonása az állandó változás, alakulás. A népi kultúrát azonban nem másolni, hanem továbbélni, -fejleszteni kell, és ezt csak azok tudják hitelesen művelni, akik abban a közegben élnek és alkotnak.