1945 január 30. - Emlékezzünk !
A világ legnagyobb hajó katasztrófája. A "Wilhelm Gustloff"
elsüllyesztése
Sokan a cím állítására bizonyosan felkapják a fejüket. A
világ legnagyobb hajó katasztrófája és "Wilhelm Gustloff"?
Szinte mindenkinek, aki a "hivatalos történetírás" műveit
olvassa, annak a világ legnagyobb hajó katasztrófájaként rögtön a
"Titanic" története jut az eszébe. Igen, ezt a hajókatasztrófát már
valóban rengetegszer feldolgozták, csak filmből ez idáig négy készült
a történetből. A "Titanic" elsüllyedésekor 1517 ember veszett oda. Ez
valóban nagyon nagy szám, de én most egy olyan tragédiáról szeretnék
egy képet felvázolni, amelyben szerény becslések szerint is, az
áldozatok száma 6000 és 9000 fő közé tehető! Ráadásul a döntő
többségük nő és gyermek volt.
Történetünk jóval a második világháború előtt kezdődik.
Az 1929-es nagy pénzügyi világválság után, Németországban
jelentős változások történtek. 1933-ban Adolf Hitler került a német
kancellári székbe, és az ország irányítását a Nemzeti Szocialista
Német Munkáspárt vette át.
Történetünk szempontjából a hatalmat gyakorlók új intézkedései
közül az alábbiak bírnak jelentőséggel: bevezették a világon először a
40 órás munkahetet, a túlórapénzt és a fizetett ünnepeket. Korábban a
fizetett szabadság általában nem haladta meg a 4-5 napot, vagy
egyáltalán nem létezett. Most viszont a munkásoknak évi 18 nap állt
rendelkezésükre.
A több szabad idővel, a munkanélküliség felszámolásával, a
nagyobb jövedelmekkel párhuzamosan, megnőtt az igény a kulturált
nyaralások iránt is. Mindezek miatt létrehozták a "Kraft durch Freude"
mozgalmat, mely állami támogatással anyagilag elérhető nyaralási
lehetőséget biztosított a munkásoknak. Ez a szervezet a német
"Arbeitsfront"- hoz tartozott.
Az ilyen nyaralásoknak köszönhetően, munkások százezrei tudtak
szabadságuk ideje alatt szervezett szárazföldi, és tengeri utazásokon
részt venni. A német munkások a következő néhány év alatt összesen
akkora utat jártak be, mintha a földet az egyenlítőnél 54-szer
megkerülték volna! Az állami támogatásoknak köszönhetően ezen utazások
szinte mindenki számára elérhetővé váltak.
Az utak lebonyolításához külön tengeri flottát építettek, és
ennek a flottának volt egyik legnagyobb luxus gőzőse a "Wilhelm
Gustloff".
A 208,5 méter hosszú, 23,5 méter széles és 25 484 bruttó
regiszter tonnás hajó a maga idejében a világ egyik legnagyobb luxus
gőzösének számított. Az 1463 főnyi utas kényelmét a hajón 417 fős
személyzet biztosította.
A hajót illető névadás kapcsán, először az "Adolf Hitler"
elnevezés merült fel, de mivel az avatás előtt nem sokkal vesztette
életét a nemzeti szocialista párt mártírjának tekintett Wilhelm
Gustloff, így végül a hajót az ő neve után keresztelték el.
Wilhelm Gustloff (1895-1936) egyébiránt az NSDAP egyik
külföldi - svájci - szervezetének volt a vezetője, akit 1936. február
4-én lőtt agyon egy merényletben egy David Frankfurter nevű
orvostanhallgató.
A hajót 1937. május 5-én bocsátották egy nagy ünnepség
keretében vízre, az avatási ceremóniát elvégzésére Wilhelm Gustloff
özvegyét kérték fel.
A hajó vízrebocsátásától kezdve szállította a német
munkásokat, luxus körülmények között, elsősorban norvégiai és
svédországi hajókirándulásokra.
Ezeken a kiránduló hajókon nem voltak különböző osztály
besorolások, minden kabin azonos luxussal volt felszerelve.
A "Wilhelm Gustloff" első, ettől eltérő, katonai célú
bevetésére a spanyol polgárháború végén került sor. Ekkor a hajó a
Condor Légió katonáit szállította haza, Németországba.
1939. szeptember 20-án átadták a hajót a haditengerészetnek,
ahol mint kórházhajót vették állományba. Ekkor a hátsó fedélzetre
könnyű légvédelmi ágyúkat szereltek fel és a hajótestet átfestették
szürkére.
1940. november 20-ával kezdődően már Gdynia kikötőjében
állomásozott, egy tengeralattjáró alakulat lakóhajójaként.
1944. októberében a harcok már német földön dúltak. Az egyik
első falu, amelyet a szovjet csapatok elfoglaltak Nemersdorf volt
Kelet-Poroszországban. A vörösök a férfiakat és fiatal fiúkat rögtön
agyonlőtték, de nem kímélték az egészen kicsiny gyermekeket sem. A
nőkre még ennél is borzalmasabb sors várt. Őket előbb megerőszakolták
Sztálinnak a németek ellen felhergelt katonái, majd ezt követően
brutális kegyetlenséggel végeztek velük is.
A Vörös Hadsereg katonáit szándékosan hergelték, uszították,
fanatizálták a német lakosság ellen elkövetendő rémtettekre.
Ilja Ehrenburg
Ilja Ehrenburg, Sztálin, őrült, németgyűlölő propagandistája
az "Öljetek" című röplapján uszította a katonákat a kegyetlen
gyilkosságokra:
"Öljetek! Dicső szovjet harcosok, öljetek! A németek nem
emberi lények. Az a szó, hogy "német" a mai naptól legyen a legnagyobb
szitokszó, amit a szátokra vesztek. Ölnöd kell, és ha nem öltél meg
legalább egy németet a mai nap, akkor ez a napod kárba veszett! Ha nem
tudod őket golyóval kivégezni, akkor a bajonettel szúrd agyon őket.
Ha csendes körülötted a front, és amíg várod, hogy ismét harcba
indulj, ezalatt az idő alatt is keress németet, akit megölhetsz.
Öljetek, mert nincs annál nagyobb élvezet, mint amikor a halomba szórt
német hullákat ugorjátok át! Ne a napokat, ne a kilométereket
számoljátok, hanem öljetek és öljetek! A megölt németeket számoljátok
az elfoglalt városok helyett. Öld a németet, ez a nagyanyád kérése!
Öld a németet, ezért imádkozik az anyád! Öljetek, ezt kéri tőletek a
gyereketek! Öld a németet, ezt kéri hangosan kiabálva tőled a szovjet
haza! Ne hibázz, ne adj kegyelmet, ölj! Dicső szovjet harcosok,
öljetek!"
Ezek után nem csoda, ha sokan közülük szinte hőstettnek
tekintették a gyilkosságokat. Amikor a német csapatoknak sikerült a
falut visszafoglalniuk, borzalmas látvány tárult szemük elé. Az
oroszok nemcsak a civil lakosságot irtották ki, hanem közel ötven,
velük elméletileg szövetséges francia hadifoglyot is lemészároltak.
A német lakosság értesült a borzalmakról és elindult a
menekültek áradata a kikötők felé. A civilek evakuálását biztosítandó
Dönitz admirális elrendelte a "Hannibál-hadművelet" végrehajtását.
Ennek keretében, 1945. januárjától kezdődően a több milliónyi német,
és nem német menekült elszállításában 672 kereskedelmi, utasszállító
és iskolahajó vett részt, jónéhány más egység mellett.
Kézen fekvő volt, hogy a Gdynia kikötőjében állomásozó
"Wilhelm Gustloff" is csatlakozik a flotta menekítő akciójához.
1945 január végét írták. A Vörös Hadsereg elől menekülők
folyamatosan érkeztek a kikötőbe. Friedrich Petersen kapitány
megkezdte a menekülők felvételét a hajójára. Elsőként, egy
teherautónyi civilt hajóztak be. Másnap a helyi kórházból érkeztek
várandós anyák a hajóra. Részükre külön szülészeti részleget
alakítottak ki a hajón.
Majd egy komplett kórházi részleg érkezett, valamint nagyszámú
szárazföldi mentőszolgálatos. A sebesült katonák mankóikon
vánszorogtak fel a hajóhídon, a súlyosabb sérülteket, pedig
hordágyakon szállították. Ekkora már több mint 4000 ember zsúfolódott
össze a hajón.
Petersen kapitány engedélyt kért az indulásra, de azt nem kapta meg.
A következő napon helyi kormányhivatalnokok és családtagjaik
érkeztek, illetve újabb vonatszállítmányok hozták a kiéhezett,
összefagyott menekülteket.
Az SS emberei vigyáztak arra, hogy csak gyerekek, asszonyok és
sebesültek kerüljenek fel a hajókra. A harcképes férfiaknak ott
kellett maradniuk, vállalva a további harcot. Számukra nem volt hely a
hajón.
Az eredetileg kétszemélyes kabinokban, immáron legalább
tizenhárman zsúfolódtak össze.
Újabb két nap telt el, és a hajó, indulásra készen várta a
parancsot, de az csak nem érkezett meg.
Petersen kapitány folyamatosan kérte az illetékesektől az
engedélyt a kifutásra, de azt a választ kapta, hogy a hajót
maximálisan fel kell tölteni menekültekkel.
A napok teltek, a menekültek folyamatosan érkeztek
legyengülve, átfagyva. Sok esetben az anyák a karjukon hozták
megfagyott gyermekeiket.
A hajón már áldatlan állapotok uralkodtak. Mindenütt emberek
feküdtek, a folyosókon szinte már lépni sem lehetett. Az egész hajót
az emberi szenny, vizelet, és a sebesültek bűze töltötte meg.
Már a legénységi kabinokban is menekülteket kellett
elhelyezni, így a legénység kiszorult szállásáról, és a fedélzeten, a
hidegben próbált pihenni. Nagy volt a rendetlenség, a káosz. A
hangosbeszélőn állandóan elveszett gyerekeket kerestettek.
1945. január 30-án délelőtt 10 órakor Petersen kapitány végre
megkapta az indulásra vonatkozó parancsot. Ebben az utolsó pillanatban
érkezett még a hajóra 373 Marinehelferin, haditengerészeti
szolgálatban álló női kisegítő növér. Ők már csak a fedélzeti uszoda
medencéjében találtak helyet maguknak. Rajtuk kívül "befutott" még egy
918 fős tengeralattjáró kadétokból álló csoport is. Immáron több mint
9000 ember volt már a hajón!
Ennyi ember számára már rég nem volt elegendő mentőcsónak a
hajón, így szereztek még felfújható csónakokat és mentőmellényt,
lehetőség szerint mindenkinek.
A "Wilhelm Gustloff" végül 12 óra 20 perckor futott ki, de a
kikötő bejáratnál még kisebb hajók állták útját, így újabb
menekülteket kényszerültek felvenni. Őket már nem is számolták.
Céljuk Swinemünde volt. Petersen kapitány nem nagyon számított
ellenséges támadásra, mivel az "Admiral Hipper" nehézcirkáló és kísérő
torpedórombolói a közelben tartózkodtak.
A kaptány azt is tudta, hogy az elmúlt öt napban Riga
térségéből egy kis hajóraj sértetlenül menekített ki több mint 62 000
embert.
Petersen két út között választhatott. Vagy a part mellett
hajózik, ahol az aknák jelenthetnek veszélyt, vagy kifut a nyílt
tengerre, és ott próbálja meg az erősen túlterhelt hajót biztonságba
kormányozni. Petersen kapitány ez utóbbit választotta.
Este nyolc óra körül a "Wilhelm Gustloff" hóviharba került, a
tenger erősen hullámzott és a látótávolság is a minimumra csökkent. Az
erősen túlterhel hajó csak nagyon lassan tudott haladni. Mindezek
ellenére, az utasok jól viselték a megpróbáltatásokat. Amikor a
kapitány rádión arról értesült, hogy egy német aknamentesítő konvoj
közeledik, felkapcsoltatta a hajó piros-zöld navigációs fényeit, hogy
elkerülje a velük való ütközést. Ezzel, az éjszakai sötétségben nagyon
könnyen, távolról is észlelhetővé tette a hajót.
Ugyanezen az estén az orosz S-13-as jelű tengeralattjáró éppen
ebben a térségben portyázott.
Parancsnokának, Alexander Ivanovics Marinyeszko-nak - aki nem
éppen tartozott a flotta "legelitebb" tisztjei közé - jelentették,
hogy egy hajót észleltek nem messze tőlük.
Az S-13-as búvárhajó 700 méterre közelítette meg a "Wilhelm
Gustloff" -ot.
Este 21 óra volt, amikor becsapódott a hajó orrába, a vízvonal
alatt az orosz tengeralattjáró első torpedója. A pánik leírhatatlan
volt.
De ekkor még úgy látszott, hogy a hajó folytatni tudja útját,
egy biztonságos kikötő felé. A kapitány és a legénység igyekezett
megnyugtatni az utasokat. Ekkor csapódott be a második torpedó. Ez a
hajó fedélzetén robbant éppen az uszodánál. Az itt lévő
Marinehelferinek közül csak ketten tudtak megmenekülni.
Hamarosan újabb detonáció hallatszott, a harmadik torpedóé,
amely a gépházat találta el. Ez megpecsételte a hajó sorsát.
A tengeralattjáró ugyan kilőtt még egy negyedik torpedót is az
oldalára dőlt hajóra, de az célt tévesztett.
Ekkor Petersen kapitány kiadta a parancsot a hajó elhagyására.
A sebesült katonáknak esélyük sem volt a megmenekülésre. A jegesedés
miatt a hajó mentőcsónakjainak csörlője befagyott, mínusz 15-20 fok
Celsius körül járt a hőmérő mutatója. Az utasok és a személyzet
baltákkal és késekkel próbálta kiszabadítani a csónakokat. Sok csónak
egyszerűen leesett a fedélzetről a kapkodás és a pánik miatt. Nagy
volt a tülekedés a mentőcsónakok körül, az emberek sokszor egymást
akadályozták a munkában. A személyzet fegyverrel próbálta fent tartani
a rendet, de kevés sikerrel. Nagy pánikot okozott az is, amikor
észrevették, hogy a mentőcsónakoknak nincsenek evezői.
A jég fogságából kiszabadított mentőcsónakokat sorjában
eresztették vízre. Több annyira zsúfolt volt, hogy az emberek kiestek
belőle, mire azok vizet értek.
Kis idő múlva a hajó egyre jobban megdőlt. Olyannyira, hogy
nagyon sokan egyszerűen lecsúsztak a jeges fedélzetről a 2 fokos
tengerbe. Csontok törése és emberek üvöltése hallatszott. A túlélőket
a mai napig elkíséri ez a hang, amelyet elmondásuk szerint "sohasem
lehet elfeledni". A vízben a túlélésre szinte alig volt esély. Akinek
nem jutott hely a csónakokban, azok megpróbáltak a víz felszínén
maradni. A "Wilhelm Gustloff" az első becsapódástól számítva jó 70
percig volt még a felszínen, majd 22 óra 15 perc körül egy nagy
robbanás kíséretében elmerült. A merülés közben a hajó lámpái
felgyulladtak, mivel a vészáramfejlesztő elkezdett működni. A tenger
itt viszonylag sekély volt, nem támadt nagy örvény utána.
Este 9 órakor kezdte a hajó rádiósa az S. O. S jeleket
továbbítani a következő szöveggel:"A "Wilhelm Gustloff" -ot háromszor
megtorpedózták - 6000 fő van a fedélzeten" Sajnos ennél lényegesen
többen voltak. Kijelenthető, majdnem dupla annyian, mintegy 10.500
ember.
20 perccel azt követően, hogy a hajó elmerült, érkezett meg
elsőként az "Admiral Hipper" cirkáló. A még életben lévők boldogan
kiabáltak, de a cirkáló olyan nagy volt, hogy nem tudott a zsúfolt
mentőcsónakok közé menni anélkül, hogy fel ne borította volna azokat.
A nagy hideg miatt, a vízben mentő mellényel lebegő utasok
nagy része ekkorra már halott volt.
Aztán jöttek tovább a mentőhajók. "Löwe" TZ-12, mely 272
túlélőt vett a fedélzetére, TZ-36 torpedóromboló, a "Gotenland", a
"Göttingen", mely már csak 22 túlélőt vett fel, és a VP-1703 futárhajó
mely az utolsó túlélőt vette fel reggel 5 óra 15 perckor.
Az egyik mentőcsónakban, halott felnőttek és gyerekek alatt
találtak egy 15 hónapos még élő kisfiút.
Az egyik megmentett állapotos nő, nem sokkal megmenekülése
után hozta világra egészséges gyermekét az egyik mentőhajón.
Összesen 1239 túlélője volt a katasztrófának. Hatszor annyian
haltak meg, mint a "Titanic" balesetében.
Marinyeszko kapitány tíz nappal később elsüllyesztette a
"General von Stauben" kórházhajót is. Itt az 5 000 menekültből
kevesebb, mint 600 élte túl a katasztrófát. Itt is többen haltak meg,
mint a "Titanic" esetében.
Marinyeszko, 27 évvel a halála után a Szovjetunió szétesése
előtt közvetlenül, 1990-ben (!) kapta meg a legmagasabb kitüntetést, a
"Szovjetunió hőse" címet.
Alexander Ivanovics Marinyeszko kapitány lelkét több mint 14
000 ártatlan civil menekült, - csecsemők, gyermekek és nők - és
sebesült katona halála terheli.
1945. április 16-án az orosz hadiflotta elsüllyesztette a
"Goya" utasszállítót, fedélzetén 6 220 utassal, melyből csak 165 fő
élte túl a katasztrófát.
A "Wilhelm Gustloff" elsüllyesztését kezdettől fogva mély
hallgatás övezte. Az oroszok sem igazán akartak hencegni a több ezer
ártatlan civil halálával. Később pedig ez is, mint sok minden más,
tabu témának számított.
A "Wilhelm Gustloff" roncsai a mai napig, 44 méter mélyen, az
oldalára dőlve pihennek a homokos tengerfenéken.
A roncsot, a sok ezer áldozat sírját, azóta hivatalosan
kegyeleti hellyé, tengeri temetővé nyilvánították.
Dán János
haditudosito.com/magyartudat.com
|