Két hete volt az 50. születésnapom. Egyébként sem éreztem
magam valami fényesen. Lementem reggelizni. A feleségem azt
sem mondta: Jó reggelt, nemhogy Isten éltessen...
  
A gyerekek sem mondtak semmit, teljesen hidegen hagytam
őket. Úton az irodába már teljesen levert voltam. Bementem
az ajtón és Mari, a titkárnőm felállt és így szólt:
- Isten éltesse sokáig, főnök!
Na, ettől egy kicsit mindjárt jobban lettem. Legalább
egyvalaki nem felejtett el!
Délig dolgoztam. Pontban 12-kor Mari bekopogott az ajtómon
és azt mondta:
- Főnök, ma van a születésnapja. Menjünk el ebédelni, csak
mi ketten!
Nem a szokásos étterembe mentünk, hanem egy hangulatos kis
falusi lokálba, hogy egy kicsit magunk lehessünk. Ittunk két
Martinit és elégedettek voltunk a kiváló ételekkel. A
visszaúton Mari azt mondta:
- Tudja, olyan szép ez a mai nap, és ma van a születésnapja.
Ne menjünk vissza az irodába! Menjünk fel hozzám és igyuk
meg ott a délutáni kávét!
  
Így felmentünk a lakására és kávé helyett megittunk még két
Martinit, és kényelmesen elszívtunk egy-egy cigarettát. Egy
idő után Mari így szólt:
- Ha Önt nem zavarja, felveszek valami kényelmesebbet. Csak
beszaladok a hálóba, azonnal itt vagyok.
Néhány perc múlva valóban jött is. A kezében egy
születésnapi torta volt és őt követték: a feleségem, a
gyerekeim és a közelebbi munkatársaink és a Happy Birthday-t
énekelték. És én ott ültem a heverőn, és ....... a zoknimon
kívül semmi nem volt  rajtam!