Miért kiabálunk amikor dühösek vagyunk?

Egy szent tanító a Gangesz partján készült a rituális fürdőjére,  > amikor a közelben egy család tagjait hallotta dühösen  > kiabálni egymással.

Mosolyogva a tanítványaihoz fordult és megkérdezte:

- Miért kiabálnak az emberek, amikor dühösek?

A tanítványok elgondolkodtak, s az egyikük így szólt:

- Amikor elvesztjük az önuralmunkat, kiabálunk.

- De miért kell kiabálni, amikor az, akihez beszélsz ott áll  > melletted? Halkan is elmondhatnád neki azt, amit akarsz -  > mondta a tanító.

A tanítványok nem találták a választ, s a szent a következő  > magyarázatot adta:

- Amikor az emberek haragszanak egymásra, a szívük eltávolodik  > egymástól. A távolság miatt kiabálniuk kell ahhoz, hogy  > hallják egymást.

Minél dühösebbek, annál jobban kiabálnak, mert annál nagyobb  > a távolság.

Amikor két ember megszereti egymást, nem kiabálnak, hanem  > kedvesen,  > lágyan beszélnek, mert a szívük nagyon közel áll egymáshoz,  > nincs köztük  > távolság. Amikor még jobban szeretik egymást, annyira egy  > helyen van a  > szívük, hogy már halkan sem kell megszólalniuk, megértik  > egymást már abból  > is, hogy csak egymásra néznek. Ilyen közel állunk egymáshoz,  > amikor szeretet  > van.

A tanítványaira nézett, és így folytatta:

- Amikor vitatkoztok, ne hagyjátok, hogy a szívetek  > eltávolodjon. Ne  > mondjatok olyan szavakat, amelyek eltávolítanak benneteket  > egymástól, mert  > különben eljön az a nap, hogy olyan nagy lesz a távolság,  > hogy nem  > találjátok meg a visszavezető utat.