A TÖRTÉNET NAGYON IS HIHETŐ!
>
> eddig nem mostam meg a hűtőszekrénybe rakott "göngyölegeket"
> (sörös doboz, palackok) de ezután óvatosabb leszek.
>
> EZT TÉNYLEG OLVASSÁTOK EL!!! FONTOS FIGYELMEZTETÉS!!!
>
> Ezt vegyétek nagyon komolyan!
> Nekem volt egy kollégám, aki megkapta a leptospirózist a
> gyógyszertani intézetben, ahol patkányokkal dolgoztunk. Isteni
> csoda volt, hogy életben maradt. Hónapokig volt a Szent László
> kórházban. Előtte kilenc évvel kapta meg egy állatápoló,
> Ő bele is halt.
> Hát így igyatok dobozból!!!!A zaz NE igyatok dobozból!!!!
> Figyelmeztessétek a fiatalokat a családban, hogy ez nem az öregek
> nyavalygása, de halálos valóság lehet.
>
> KEDVES BARÁTAIM!
> ÉRDEMES ELGONDOLKODNI AZON, HOGY SOKSZOR MILYEN KÖNNYELMŰEN
> SEMMIBE VESSZÜK AZ EGÉSZSÉGÜNKET. MENNYI MINDENRE LEGYINTÜNK,
> "UGYAN MÁR?!"
>
> MONDJUK, MIKÖZBEN LEHET, HOGY ÉPPEN ABBAN A PILLANATBAN SODORJUK
> ÉLETVESZÉLYBE MAGUNKAT!!!
>
>
> Egyik kedves Club tagunktól - Kiss Éva Judit tanár kollégától
> -kaptam az alábbi levelet
> Jön a nyár, emlékezzünk ezekre a dolgokra.
> Nem vicc!!!
> Egy abszurd halálesetet írnak le egy orvosi tájékoztató
> szakfolyóiratban
> a Caducée c. közegészségügyi közlönyben.
> Az áldozat egy vasárnap hajókirándulásra indult a barátaival
> és
> betett néhány dobozos üdítőt a hajó hűtőszekrényébe.
> Másnap, hétfőn kórházba kellett vinni és szerdán meghalt. A
> boncolás
> szerint a halál oka heveny leptospirosis volt.
>
> A fertőzést akkor kapta, amikor a hajón pohár nélkül,
> közvetlenül a
> dobozból itta meg az üdítőt. A konzervdobozokon patkányvizelet
> szennyezést és Leptospira kórokozót találtak a vizsgálat
> során. Az
> áldozat ivás előtt valószínűleg nem tisztította meg a doboz
> felső
> részét, és így jutottak a szervezetébe a megszáradt
> patkányvizeletben
> jelenlévő halálos kórokozók.
>
> A dobozos üdítőket és egyéb konzerveket gyakran olyan
> raktárakban
> tárolják, ahol elszaporodtak a rágcsálók, és általában
> mindenfajta
> tisztítás nélkül érkeznek az élelmiszerboltok polcaira.
>
> Ha italt vagy ételt veszel konzervdobozban, mosd meg gondosan
> mosószeres vízzel, mielőtt a hűtőszekrénybe tennéd.
> Az INMETRO (Spanyolország) vizsgálatai szerint az üdítős
> dobozok
> fedele szennyezettebb, mint a nyilvános WC-k ülőkéi.
> Olyan mennyiségű baktériumot és csírát mutattak ki, ami
> mindenképpen
> indokolja, hogy vizes-mosószeres tisztítás nélkül ne tároljuk,
> érintsük ezeket a dobozokat!
> -ÉS PERSZE EZ NEM CSAK NYÁRON IGAZ!!!
> A gyerekek és a fiatalok fokozottan veszélyhelyzetben vannak, mert
> nekik szokásuk - úton, útfélen a dobozból ivás!!! -
>
> Kérlek, küldd szét ezt az üzenetet minél több
> ismerősödnek!!!
|