#1223 Név: Kis Gábor 2012.03.21 19:21:09

Kedves Barátaim! Az alábbi szöveg egy braziliai ismerősöm révén került a

birtokomba. Íme:
A Santo Domingoban megjelenő Listin diario a minap arról számolt be, hogy
egy brazíliai ferences testvér, bizonyos Fray Romano felfedezte a rák
ellenszerét. Egyébként az érdemes férfiú a beléni (Brazília) szeminárium
professzora. Amint fény derült szenzációs felfedezésére a sajtó legott
megrohamozta a szemináriumot, ahol Romano testvér készségesen elmondta,
hogy felfedezésében nincs semmi rendkívüli. Egyszerűen visszatért az ősi, a
természetben fellelhető növényekre épülő gyógymódokhoz. Azokhoz, melyeket a
legnagyobb gyógyító, maga a teremtő Isten bocsátott mindnyájunk
rendelkezésére. Receptjéért, tanácsaiért természetesen nem kér pénzt,
ahogyan Jézus sem tette.
A gyógyító szer jótékony hatása már az első héten megmutatkozik, s mivel
már eddig is nagyon sok ember egészségét visszaadta, receptjét Romano
testvér felrakta a világhálóra is, hogy mindenki számára hozzáférhető
legyen.
Íme a recept:
*Hozzávalók:*

- fél vagy egy kilogramm virágméz
- két nagy, vagy három kisebb levél aloe vera
- három evőkanál konyak, whisky, vagy pálinka

*Elkészítés:*
Törüljük le a port és törjük le a töviseket az aloe vera levelekről (de
nehogy meghámozzuk), majd késsel daraboljuk egészen apróra, aztán a mézet,
az apróra vágott levéldarabokat és az italt öntsük egy mixerbe és addig
mixeljük, amíg krémszerű, olajos sűrítménnyé válik. Ezt töltsük egy üvegbe
és tegyük a hűtőbe, de akár szobahőmérsékleten is tárolhatjuk.
A barát szerint naponta háromszor egy-egy evőkanálnyit igyunk meg belőle,
legalább negyedórával a főétkezések előtt. Egy kúra tíz napig tart. Utána
célszerű orvoshoz fordulni, hogy megbizonyosodjunk arról, valóban
csökkent-e a tumor. A teljes gyógyuláshoz általában négy, egyenként
tíznapos kúrára van szükség.
A készítmény egyetlen mellékhatásaként piros foltok jelenhetnek meg a
bőrön, de ezek teljesen veszélytelenek.
Bár Romano testvér kifejezetten a rák ellen dolgozta ki, a készítmény
nemrég egy huszonkilenc éves, sclerosis multiplexben szenvedő apácát is
meggyógyított.

Mivel a segítség mindenkinek egyformán jól jön, rákbeteg embertársainknak
különösképp, kérlek, ezúttal tedd félre lustaságod, előítéleteid, és titkos
másolatként, küldd tovább ezt a levelet, hogy mások is hozzájussanak.

Jó egészséget adjon az Úr!