A Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar, indiai és panamai delegáltja
lefizethető.
Többek között ez a kijelentés is szerepel Atlanta olimpiai kampányának
titkos, az amerikai kongresszus által csak a napokban feltárt
dokumentumai között. A teljes előkészületi stratégiát tartalmazó hét
doboznyi irat mind hazánkra, mindpedig a magyar delegáltra Schmitt
Pálra nézve egyaránt tartalmaz kínos, korrupcióra utaló részleteket.
Ezeket a héten a Newsweek magazin egyik neves publicistája
szellőztette meg, így a Salt Lake City botrány óta folyamatosan
feddhetetlenséget mímelő Atlantai Olimpiai Bizottság csütörtökön már
kénytelen volt beismerni a 92 delegált szavazatainak jó részét bizony
megvásárolták. A cikk íróját Mark Hosenballt tegnap arra kértem
idézzen a birtokába jutott jelentésekből.
Mar Husenball:
- Az egyik iratban lássuk csak arra utalnak, hogy Schmitt Pál is
elfogadott ajándékokat. Egyébként mindegyikük kapott például
dísztárgyakat, szobrokat, babákat és sokukat kísérték bevásárló vagy
golfkörutakra. Volt a delegáltak között, aki a Disneylandba vágyott,
így őt odajuttatták el. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság más tagjainak
pedig Egyesült Államok-beli munkákat intéztek. Az alelnöknek Schmitt
Pálnak is tettek ilyen szivességet, várjon csak megkeresem az idevágó
dokumentumot. Itt van. Jegyzőkönyv az Atlantai Olimpiai Bizottság
titkárától. Idézem:
"Schmitt Pál lányának elintézettük, hogy tolmácsként a nyáron ott
lehessen a moszkvai Maratonra utazó csapatban." Azt írják Schmitt Pál
júliusban a feleségével és lányával Atlantába utaznak, hogy
megtekintsenek egy amerikai sportrendezvényt. Aztán vannak itt érdekes
feljegyzések arról, hogy mi mindent kell még tenni Schmitt Pál
szavazatáért. Komplett forgatókönyv. Idézem. "Imád teniszezni, így
biztos örülne egy-két márkás teniszfelszerelésnek. Szereti a jó magyar
vörösbort. Olykor fáj a háta, de nehezére esik a tornáztatás." Azt is
jegyzik, hogy atlantai és torontói látogatása részeként megtekint egy
Los Angeles-i díjugrató versenyt, amit az ottani magyar diaszpóra
rendez. Kitűnően beszél angolul, de nem mindent ért tökéletesen,
"beszéljetek hozzá lassan", utasítja az atlantai lobbykört a Schmitt
Pálra vonatkozó akta.
Majdnem minden delegáltról készült ilyen dokumentum. Ezekhez éttermi
számlákat, hotel és repülőjegy számlákat is csatoltak, amiket
természetesen mind-mind az atlantaiak fizettek. Bizonyos utalások
szerint néhány szavazatot szexuális, illetve homoszexuális
szolgáltatásokkal próbáltak megnyerni. Egy helyen azt írják az egyik
afrikainál jók az ajándékok és a nők. Atlantai látogatását és orgiáit
a legnagyobb diszkrécióval kell kezelni.
Ami még Schmitt Pált illeti, itt egy levél, amit az Atlantai Olimpiai
Bizottság elnöke írt beosztottjainak. "Küldjetek Schmitt Pálnak egy
levelet, amiben felajánlunk lányának egy ösztöndíjat a Georgiai
Egyetemre."
|